nb1.hu

Paks: négy játékos is sérült, Bognár hetekre kidőlt

Hivatalos bejelentés.

A PAKS KÖZLEMÉNYE:

"Mint, ahogy azt megírtuk, csapatunk július 10-én megkezdte egy hetes edzőtáborát a szlovéniai Zrece városában. A délben induló csapatbuszra azonban sérülés miatt nem szállt fel Bognár István, Pethő Bence, Szabó Bálint és Vas Gábor. Ugyanakkor szombat reggel mindegyikük a stadionban végzett kemény különmunkát, melyet Váczi László rehabilitációs masszőrünk kezelése követett, ekkor beszéltek honlapunknak sérülésükről és várható visszatérésükről, ami szerencsére „csak” hetekben mérhető. 

Vas Gábor fiatal tehetségünk edzésmunkáját poszt-COVID tünetek miatt sajnos fel kellett függeszteni. „Már a felkészülés elején észrevettem, hogy a szokottnál jobban és előbb fáradok, valamint egyre nagyobb légszomjjal küzdök. Az előzetes vizsgálatok hörgőszűkületet állapítottak meg, de a héten további tesztekre kell mennem, és ha meglesz a legpontosabb diagnózis, az is kiderül, mikor lehetek újra a régi” – fogalmazott Vas. 

„Nekem a bal közelítő combizmomban van egy kisebb szakadás” – ezek már Szabó Bálint mondatai. „Kezeljük, különmunkát végzünk, míg a többiek Szlovéniában vannak, és remélem, egy hét múlva ismét rendben leszek, csatlakozhatok a többiekhez, miután visszatértek” – így húszéves támadó középpályásunk. 

A nemrég érkezett Pethő Bence szintén a bal lábával rehabilitál. „Nálam a combhajlító izmomban van egy szakadás, amit már hetek óta kezelünk, így már csak éppen három centis. Itthon folyamatosan kapom a speciális kezeléseket, illetve csináljuk a rehabot. Én egy másfél-két héttel számolok még” – nyilatkozta a tavaly budaörsi színekben, az NBII-ben tizenöt gólt vágó újdonsült csatárunk. 

Bognár István bal lábfeje a pár hete tartó felkészülés egyik edzésén fordult maga alá, melynek következtében szalagja részleges szakadást szenvedett. A technikás játékosunk és rehabilitációs masszőrünk együttesen három-négy hetes kihagyásról tájékoztattak bennünket. Gólpasszkirályunk ezért nem lehet ott a csapattal a szlovéniai edzőtáborban. 

Kitartást és sikeres különmunkát, srácok, hogy a hó végi OTP Bank Liga rajtjakor már mindegyikőtökkel a pályán találkozhassunk bevetésre várva."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC