nb1.hu

Paks-MTK: felkészült vendégek és összezáró hazaiak – ELŐZETES

Jól ismeri egymást Bognár és Boris.

Az 5. forduló szombati játéknapja a Paks és az MTK összecsapásával indul.

A Paks az egyedüli csapat a bajnokságban, amely eddig még nem tudott meccset nyerni, ráadásul négy meccs alatt csupán egyetlen pontot szerzett. A teljesítményével a Paks jelenleg a tabella utolsó helyén szerénykedik, azonban Bognár György személyében új edző van a klub élén. A csapat dolgát az is nehezíti, hogy sok játékos került karanténba, a mérkőzés előtt erről is mesélt Balogh Balázs:

,,Biztos, hogy egy újabb nehéz mérkőzés elé nézünk. Ugyan tértek vissza játékosok a karanténból, viszont Ők két hete nem edzettek rendesen, közösen velünk. Okosan, taktikusan, harcosan kell megoldanunk a most szombati feladatunk, úgy, mint nemrég, a tavalyi szezon zárásakor, a vírushelyzet középen hozott sikeres meccseinket. Segítenünk kell egymást, hogy végre meglegyen az első idei győzelmünk. Most már semmi más nem fogadható el. Ismerjük az MTK játékát, elemeztük a taktikájuk, így tudjuk, mi a kulcs a három ponthoz. Ellenfelünk régóta egyben van, ezért is kezdték úgy a szezont, ahogy. Nálunk mindenkinek egy kicsivel még többet kell felvállalnia, mint eddig. Keményen kell továbbra is beletennünk a közösbe, amit a futball egészen biztosan meghálál majd. Egyéni villanásokra is szükségünk van, de mindennél fontosabb, hogy összezárjunk, és most már győzelmet hozzunk.”

Az MTK szezonja eddig felemás, 5 ponttal a 7. helyen áll a tabellán. Az előző fordulóban elveszített az első meccsét, a ZTE személyében talált legyőzőre. A meccs előtt Michael Boris elmondta, hogyan készültek fel az új edzővel rendelkező Paksból:

,,Figyelnünk kell a letámadásukra, hiszen Bognár György ezt előszeretettel alkalmazza, így összpontosítanunk kell a labdakihozatalokra és a labdatartásra. Ha visszaállnak, mint eddig, akkor az ő térfelükön kell tartanunk a labdát és labda nélkül aktívnak kell lennünk és támadnunk kell a játékszert. Ezekre figyeltünk az elmúlt edzéseken.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC