nb1.hu

Paks: megvan a felkészülés menetrendje

Külföldi edzőtábor is szerepel a programban.

A PAKS KÖZLEMÉNYE:

"Ahogy azt drukkereink megszokhatták már, a rövidke nyári pihenő után a csapat a felkészülés első felét stadionunk edzőpályáin kezdi, a második etapban edzőtáborra kerül sor, végül, a szezonrajt előtt, ismét itthon tréningezünk majd. Labdarúgóinknak először június 17-én van jelenésük a zöld-fehér öltözőnkben. A harc a pontokért július 30-án indul, a srácoknak tehát bő hat hetük van újra felpörögni, mely időszakban több edzőmeccset is vívunk. Klubunk idén a tábor helyszínéül a szlovéniai Zrece települését választotta, ahol minden maximálisan megfelel a nyugodt és professzionális felkészüléshez a következő évadra. Játékosaink 2021. július 10-e és július 17-e között tréningeznek majd a szomszédos országban, ahol több nemzetközi edzőmérkőzésen is felmérik erejüket. A teljes nyári programunkban egyébként felkészülési mérkőzésből nem lesz hiány, ezekkel a találkozókkal pedig remekül hangolhatunk a 2021/22-es OTP Bank Liga küzdelmeire. 

Kulcsdátumok: 

2021. június 17. – a felkészülés kezdete (orvosi vizsgálatok) 

2021. június 30. – edzőmérkőzés: PAKSI FC – III. Kerületi TVE (helyszín: Paks) 

2021. július 3. – edzőmérkőzés: PAKSI FC – PMFC (helyszín: Paks) 

2021. július 7. – edzőmérkőzés: PAKSI FC – Budaörs (helyszín: Paks) 

2021. július 10. – indulás a szlovéniai edzőtáborba (Zrece) 

2021. július 11. – edzőmérkőzés(ek) (ellenfél még egyeztetés alatt) 

2021. július 14. – edzőmérkőzés(ek) (ellenfél még egyeztetés alatt) 

2021. július 17. – edzőmérkőzés(ek) (ellenfél még egyeztetés alatt) 

2021. július 17. – hazatérés a szlovéniai edzőtáborból (Paks) 

2021. július 24. – edzőmérkőzés: PAKSI FC – Budafoki MTE (helyszín: még nem eldöntött) 

2021. július 30. – OTP Bank Liga, 1. forduló hétvégéje (sorsolás később) 

Természetesen hivatalos honlapunk – ahogy azt kedves szurkolóink már megszokhatták – a felkészülés minden apró mozzanatáról, így az edzőmeccseken történtekről is folyamatosan beszámol majd.   

Hajrá, Paks! A magyar csapat!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC