nb1.hu

Paks-Loki: tényleg figyelni kellett Bognárra

Remekül nyúltak bele a meccsbe a vezetőedzők.

Paks-DVSC 3-3

Egy nagyon kemény és hihetetlenül izgalmas meccsel kezdődött a szombat az NB I-ben, Paksra látogatott a Loki.

Azt már a meccs előtt sejteni lehetett, hogy nem a védekezésen lesz a hangsúly a meccsen, hanem inkább a támadófocin, és ez így is lett. A hazai gárda kezdett veszélyesebben, sorra dolgozta ki a veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket, azonban ekkor még meddőnek bizonyultak a próbálkozások. A 27. percben azonban a Loki vezetett egy nagyon veszélyes támadás, majd Dzsudzsák passzát követően Ferenczi talált a kapuba. Dzsudzsák ennyivel azonban nem elégedett meg, a 41. minutumban ő is betalált akcióból. Ekkor még úgy tűnhetett, hogy már el is dőlt a találkozó sorsa, ám a 44. percben Kusnyír hibáját követően büntetőhöz jutott a Paks, amit Ádám Martint értékesített, a kapufa segítségével.

Az izgalmak nem értek véget az első játékrészben, bőven tartogatott meglepetéseket a második félidő is. A szünetben hármat cserélt Bognár György, ami be is jött, hiszen a beálló Hahn János az 50. percben betalált. A mérkőzés előtt Huszti Szabolcs úgy nyilatkozott, hogy Bognár Istvánra külön is kell figyelniük, hiszen egy nagyon ügyes játékosról van szó. Igaza is lett a Loki trénerének, hiszen a 63. minutumban egy rendkívül szép szabadrúgásgólt szerzett Bognár. Hat perccel később Huszti is nagyon jól nyúlt bele a meccsbe, hiszen beállt Ugrai Roland, aki szinte az első labdaérintését követően egyenlített.

Érdemes még kitérni arra is, hogy szerencsére nem lett ezen a meccsen főszereplő a VAR, gördülékeny folyt a játék, csupán az ivószünetek okoztak némi fennakadást, de az ilyen melegben természetes. A találkozó az utolsó pillanatig tartogatott izgalmakat, valamint hatalmas küzdelmet is, ez is örömteli volt. Ahogy az is, hogy csupán két légiós szerepelt összesen a két kezdőbe, mind a kettő debreceni oldalon, ugyanis a Paks nem foglalkoztat nem magyar játékosokat.

Ugyan még nagyon korai a bajnokság végére gondolni, de ezen a meccsen mind a két csapat megmutatta, hogy meg szeretnének nyerni a minden meccset. Azt sem lehet kizárni, hogy a Paks és a DVSC is versenyben lesz a dobogós helyekért, vagy akár merészebb álmokat is szövögethetnek a csapatok.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: DZSUDZSÁK BALÁZS

Rendkívül jól játszott, mind a három gólban benne volt, az egyiket ráadásul ő lőtte. Amennyiben ezt a formát folyamatosan hozni tudja, nem lenne meglepő, ha Marco Rossi kapcsolatba lépne vele.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A TIZENEGYES

Az első félidő végén szépíteni tudott a Paks, így nem két gólos előnnyel vonult a szünetre a Debrecen. Amennyiben nincs ez a találat, Husztiék lehet, hogy el tudták volna dönteni a három pont sorsát.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

27. p.: Dzsudzsák passzolt szépen Ferenczihez, aki bevitte a labdát a tizenhatoson belülre, majd a hosszúba továbbította a játékszert a paksi hálóőr mellett. 0-1!

41. p.: Bévárdi vezethette kapura a labdát, majd két paksi védő kicselezése után Dzsudzsákhoz továbbított, aki a bal alsóba lőtt. 0-2!

44. p.: Kusnyír borította fel Sajbánt az ötösnél, tizenegyes- A labda mögé Ádám Martin állt oda, aki ugyan a kapufát találta el, de befelé pattant a labda. 1-2!

50. p.: Sajbán passzolt bal oldalról Hahn Jánoshoz, aki 10 méterről tisztán lőhetett a kapuba. 2-2!

63. p.: Delandes szabálytalankodott Hahnnal szemben, így 22 méterről szabadrúgást végezhetett el a Paks. A labda mögé Bognár állt oda, aki hatalmas és védhetetlen gólt lőtt. 3-2!

72. p.: Dzsudzsák balról adta középre a labdát, amit Nikolic készített le Ugrainak, aki a bal alsóba lőtt. 3-3!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő körben a Paks a Honvéd vendége lesz, míg a DVSC a ZTE-t látja majd vendégül.

JEGYZŐKÖNYV:

Paksi FC-Debreceni VSC 3-3 (1-2)
Paks, 1798 néző, v.: Zierkelbach
Paks: Nagy G. – Kinyik (Kulcsár, a szünetben), Szélpál, Lenzsér, Szabó J. – Papp (Hahn, a szünetben), Balogh B. – Sajbán, Bognár I. (Bertus, 76.), Szendrei (Nagy R., a szünetben) – Ádám (Böde, 57.)
Debrecen: Kosicky – Kusnyír, Poór (M. Nikolics, a szünetben), Dos Santos (Deslandes, 21.), Korhut (Baráth, 69.) – Bévárdi (Ugrai, 69.), Varga J. (Sós, 69.), Dzsudzsák, Ferenczi – Szécsi, Tischler
gólszerzők: Ádám (45. – 11-esből), Hahn (50.), Bognár I. (63.), illetve Ferenczi (27.), Dzsudzsák (41.), Ugrai (73.)
sárga lap: Kinyik (34.), Szélpál (72.), illetve Tischler (7.), Kusnyír (44.), Deslandes (62.), M. Nikolics (85.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC