nb1.hu

Paks: Lehet még rosszabb is(?)

Hivatalos bejelentés.

Íme, a klub bejelentése:
 
„Sérült Bartha, Szabó, Gévay, Kecskés, Fejes, Vági, Nagy R., Haraszti, Simon Á., írtuk és jeleztük felületeinken a legutóbbi, Újpest elleni bajnokink előtt, majd szűk fél órát követően mindenkiben tudatosulhatott, lehet még ennél is rosszabb a helyzet. Az összecsapás 24. percében Kulcsár Dávid és a lila-fehér labdarúgó, Traoré Lacina együttesen csaptak le egy szabad labdára, majd Dávid lenn maradt a gyepen, és hosszas ápolást követően sem tudta folytatni a játékot.
 
Hétfőn délután, 2 nappal az eset után érdeklődtünk 77-es számú játékosunknál állapotáról, aki éppen a székesfehérvári vizsgálatról tartott hazafelé.
 
 „Vasárnap MRI-felvételt készítettek Budapesten, hétfőn pedig Dr. Abkarovits Gézával konzultáltam, aki hat éve a másik lábam is operálta. Bár a doki nem tudta kimozgatni a jobb térdem a helyéről, de nagyon úgy fest, keresztszalag-szakadást szenvedtem. Sajnos mindenképpen bele kell nézni, fel kell nyitni, hiszen a képalkotói felvételek alapján valószínű, sérült a keresztszalagom” – fogalmazott Kulcsár, aki hozzátette, az esetet megelőzően nem történt szabálytalanság, mindösszesen rosszul ért talajt, miután elrúgta a labdát."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC