nb1.hu

Paks-Kisvárda: szolid ünneplés és hatalmas motiváció – reakció

Jelentős mérföldkőhöz ért Bognár György csapata.

Vasárnap három meccset rendeznek az NB I-ben. A program a Paks-Kisvárda mérkőzéssel indul. A Várda csütörtökön legyőzte az Újpestet, ezzel biztossá vált, hogy a dobogón végez az élvonalban a szezon végén. 

A nagy siker ellenére nem dőlnek hátra Erős Gábor játékosai:

"Az Újpest elleni sikert, a biztos harmadik helyet szolidan megünnepeltük a szurkolóinkkal, de nem engedtük el magunkat, péntek reggel már edzés volt. Az ezüstérem megszerzése hatalmas motivációt jelent a csapatnak, két mérkőzés van hátra, és ha már idáig eljutottunk, akkor szeretnénk megtartani ezt a pozíciót" – nyilatkozta a Kisvárda hivatalos weboldalának a vezetőedző. 

Egyébként a statisztika nem a Várdának kedvez, hiszen a Paks otthonában még nem nyert.

"Nagyon bízom benne, miként annak a mondásnak az igazságtartalmában is, hogy semmi sem tart örökké. Nagyon szeretnénk, ha ezek a sorozatok megszakadnának. Azt is tudjuk, hogy a Paksra szerdán kupadöntő vár, biztos, hogy azt is szem előtt tartják. Ami viszont számunkra fontos az az, hogy a második helyezésüket szeretnénk megőrizni, ehhez az kell, hogy a vasárnapi idegenbeli mérkőzésen is megszerezzük a három pontot. Ez nem egyszerű feladat, de szeretnénk meglovagolni az esélyt" – mutatott rá Erős.

A Paksnak még van esélye a negyedik helyre, de ehhez mindenképpen nyernie kell. Bognár György csapata egyébként szép szezont futott, hiszen a Magyar Kupában döntőbe jutott. 

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Paksnak ez lesz az 500. mérkőzése a legmagasabb osztályban. 

A találkozó 14.05-kor kezdődik. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC