nb1.hu

Paks-Kisvárda: Bognár poénja, Janeiro és a kisváros büszkesége – reakciók

Igazság és emberfelettiség.

Mint arról beszámoltunk, a Paks és a Kisvárda 2-2-es döntetlent játszott egymással az NB I 10. fordulójában.

A lefújás után a két vezetőedző értékelt az M4 Sport kamerájának.

Bognár György (Paks): "Az első félidőben voltak tiszta helyzeteink, elhúzhattunk volna két-három góllal is. A második félidő sokkal kiegyenlítettebb lett, próbáltunk a végén mindent egy lapra feltenni, de a Kisvárdának adódtak nagyobb lehetőségei. Nem találtak ellenszert a játékunkra, végig ugyanazzal próbálkoztak, első szándékkal labdaszerzésből indítottak például a jobbszélen Navratillal, ez olykor sikerült is. Azt gondolom, a 2-2 igazságos. Meg kéne kérdezni Sajbitól (a ziccert hibázó Sajbán Máté – a szerk.), hogy pár méterről hogy nem tudta bekotorni a kapuba a lövést, de ilyen van a fociban. Legalább voltak helyzeteink, volt esemény, szerintem lehetett szórakozni ezen a meccsen is, és ha a nézők szórakoztak, akkor elégedettek vagyunk mi is. De azért néha nyerhetnénk is! (nevet) Háromszor nyertünk az előző három meccsünk előtt – benne van, hogy legközelebb is nyerhetünk." 

Joao Janeiro (Kisvárda): "Az első 10-15 percben már 3-0-ra is vezethettünk volna, utána a Paksnak voltak helyzetei, fordítottak is, de jó támadócsapatról van szó. A második félidőt végigdomináltuk, megérdemeltük volna a sikert. Ha kell, minden meccs után elmondom, mennyire büszke vagyok a játékosaimra, amit napról napra tesznek, az emberfeletti és boldoggá tesznek, hogy az edzőjük lehetek. Minden edzésen a legjobbra törekszünk. Egy olyan kiscsapatnak és kisvárosnak, mint a Kisvárda, az, hogy a bajnokság egyharmadánál a tabella élén állunk, nagy büszkeség. Tíz fordulóból kilencszer mi voltunk az első helyen, mindent meg is teszünk, hogy így maradjon és mint mindig, most is az volt a filozófiánk, hogy nyerjünk, nem álltunk vissza."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC