nb1.hu

Paks: két fiatal is profi szerződést kapott – reakció

Van bennük potenciál. 

A Paksi FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy két utánpótlás korú játékos is profi szerződést kapott. 

ÍME, A PAKSIAK BEJELENTÉSE:

"A mai napon újabb két fiatal tehetségünk kapott profi szerződést klubvezetésünktől. Ribár Milán és Volter Patrik rendre bizonyítottak utánpótlásbázisunkban, valamint NBIII-as csapatunkban, így nem csoda, mostantól teljes szélességgel nyitva áll előttük az első osztály kapuja. 

Ribár Milán Baján indította karrierjét, majd 2019-ben érkezett U17-es csapatunkhoz.

– Nagyon örülök, hogy Pakson írhattam alá az első profi szerződésem. Úgy vélem, itt minden adott ahhoz, hogy a legtöbbet fejlődjek. A következő szezonban első körben az NBIII-as csapatban szeretnék alapemberré válni, aztán pedig természetesen a felnőtt csapat felé kacsintgatni. Az NBI-es gárdában nagyon tetszik a rutinos játékosok hozzáállása, a szélsők motiválnak leginkább, például Szabó János játéka – fogalmazott a papírok aláírását követően 2003-as születésű bal oldali szélsőnk. 

Volter Patrik tavaly nyáron érkezett NBIII-as gárdánkhoz, és egy percig sem tétlenkedett. A 2021/22-es szezonban tizenkét találattal házi gólkirályunk lett. Kiemelkedő szerepét még második számú csapatunk vezetőedzője, Kindl István is kiemelte szezonértékelőjében, illetve Patrik első osztályú együttesünk idei harmadik felkészülési mérkőzésén, a Siófokkal szemben is betalált, bizonyítva ezzel képességeit, elszántságát.

– Egy évvel ezelőtt úgy érkeztem, rövidtávú célom, hogy profi szerződést kapjak, és azzal az NBI-es kerethez tartozzak. Nagyon boldog vagyok, hogy ez végül sikerült, és a magyar csapatnál írhattam alá első profi kontraktusom. Innentől a következő lépés, hogy mielőbb bemutatkozhassak az OTP Bank Ligában is”- így a tizenkilenc éves támadó középpályás. 

Hajrá, srácok! Hajrá, Paks! A magyar csapat.”
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC