nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

A Paks közleménye:

"Klubunk a mai, szeptember 22-ei napon más munkakörbe helyezte első osztályú csapatunk vezetőedzőjét, Osztermájer Gábort és segítőjét, Sárai Györgyöt. 
 
Osztermájer és stábja 2019. november 4-én, a folyamatosan fejlődő és egyre szebb eredményeket elérő utánpótlásszekciónkból fellépve vette át NBI-es csapatunk vezetését. Bár a szakmai stábnak egy számukra teljesen új szerepkörrel kellett hirtelen megbirkózniuk, nagyszerű játékosainkkal karöltve kiváló kétharmad bajnokságot produkáltak, melynek a végén klubunk megőrizhette legfelsőbb osztályú tagságát. Ezt követően „Oszi” folytathatta munkáját a 2020/21-es bajnokság indulásakor is, ami már sajnos nem sikeredett olyan fényesre.
 
Négy forduló elteltével eddig mindösszesen egy pontot sikerült szereznünk az OTP Bank Ligában, illetve a múlt hétvégén indult MOL Magyar Kupa első párharca sem volt igazán olajozott. Fontos azonban hozzátennünk, első számú csapatunkat már több mind két hete a hónap elején diagnosztizált megannyi pozitív koronavírus-teszteredmény sújtja, melyek ellenfeleinket leszámítva senki dolgát nem könnyítették, könnyítik meg.

„Elsőkét szeretném megköszönni Osztermájer Gábornak és stábjának a munkáját. Nehéz időszakban vették át a csapatot, de éltek a bizalommal, a csapatunk pedig a tavalyi szezon végeztével is NBI-es maradt. Úgy éreztem, az utóbbi időszakban már küzdöttünk egy pár problémával, amikből aztán nem tudtunk kijönni, így váltanunk kellett. Gáborék munkájára a továbbiakban az utánpótlásban számítunk, és továbbra is együtt dolgozunk a PAKSI FC sikereiért” – fogalmazott honlapunknak ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt az edzőváltással kapcsolatosan.

„Legfőbb küldetésem, hogy a tavalyi év végén bent maradjunk az NBI-ben, sikerült, így pozitívan és boldogan tekintek erre az időszakra” – ezek pedig már Osztermájer szavai. „Négy részre osztanám vezetőedzői hónapjaim: tűzoltás, felkészülés, az a bizonyos nyolc meccses kiváló sorozat (egy vereséggel), valamint a mostani sajnálatos vírushelyzetünk. Büszke vagyok rá, hogy a fiatal tehetségeink beépítését tovább tudtam fejleszteni, és az elmúlt hetekben többen nagyszerűen mutatkozhattak be a felnőttek között. Köszönöm a klubvezetésnek a bizalmat, illetve nagyon hálás vagyok a szurkolók támogatásáért, mindkettő nagyon jól esett.”

NBI-es gárdánk kispadját a mai naptól Bognár György és stábja veszi át.
 
Bognárt egészen biztos, hogy egy futballszurkolónak sem kell bemutatnunk. A volt ötvenszeres(!) válogatott labdarúgó tizenhét évet(!) átölelő profi pályafutását követően, immáron huszonhárom éve(!) treníroz csapatokat. Ez idő alatt több kiváló és taktikus gárdát tett már össze, valamint többször dolgozott szakmai igazgatóként is. Újdonsült vezetőedzőnk Budaörsről teszi át székhelyét városunkba, kinevezése pedig első körben az idei szezon végéig szól.

„Bognár Györgyöt egy rutinos és képzett szakembernek tartom, aki az elmúlt időszakban nagyon jó munkát végzett Budaörsön. Nehéz dolga lesz, nemcsak a vírus okozta nehézségekből, hanem az utóbbi hetek sikertelenségéből is ki kell szednie a csapatot. Sok játékosunk nem edzett az elmúlt hetekben, így egészen biztosan kell pár hét, mire utolérjük magunkat. Új trénerünk munkájához sok sikert kívánok” – így ügyvezetőnk. 

„Annak idején a TV-zés miatt elhatároztam, nem vállalok NBI-es kispadot, de a szerepléseknek már másfél éve vége. Régóta szimpatizálunk egymással, és sokszor volt szó az esetleges közös munkáról. Több lehetőséget is látok és nagyon tetszik a klub felfogása, identitása is. Úgy gondolom, velem meg tud újulni a csapat, és komoly sanszot látok a jobb eredményekre” – nyilatkozott a papírok aláírását követően Bognár György, kinek munkáját Ifj. Bognár György és Kiss Tamás pályaedzőként segítik."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC