nb1.hu

Paks: Bognár György már látja, hogy hol kell erősíteni

Hahn Jánosra külön is kitért.

Kifejezetten sikeres szezonon van túl a Paks, negyedik helyen végzett a csapat és éppen csak lemaradt a nemzetközi kupaindulásról. Bognár György a klub hivatalos honlapjának értékelte az idényt:

,,Úgy gondolom, kiválóan sikerült ez a szezon! Érkezésemkor ugye már adottak voltak a játékosok a filozófiámhoz, amit szerettem volna itt is meghonosítani, a srácok pedig rendkívüli módon partnerek voltak ebben. Elképzeléseink már az első mérkőzéstől kezdve ültek, persze azért vannak még visszatérő hibák, rossz beidegződések, de összességében azt érzem, csapatszinten – és pár játékos egyénileg is – a legjobb szezonok egyikét futottuk."

Bognár már azt is látja, hogy hol szorul erősítésre a gárda:

,,Látom, de nem csak én, többen is. Csak egy példaként ott van a bal hátvéd poszt, ahol Szabó János végigjátssza a bajnokságot, mert nincs helyettese. Van egy tizennyolc éves tehetségünk, aki rendben lesz, de egyelőre még nem tart ott, hogy váltótársa legyen."

Végül a Hahn Jánosra, az NB I gólkirályára is kitért:

,,Azt, hogy gólkirály lesz, nem láttam előre, de, hogy gólt tud lőni, abban biztos voltam, így az első perctől kezdve a kezdőben élvezhette a bizalmam. Janó egy különleges, elnyűhetetlen futballista, atlétikus és dinamikus izomzattal, ráadásul a mozdulatgyorsasági szintje nagyon magas, így megtalálja a labda a kapu előtt. Ezeket ismerve az első perctől kezdve tudtam, jó lesz, és nagyon örülök, hogy végül ilyen sikeres szezont zárt egyénileg."

 

Lengyel csapat fizetné ki az NB I gólkirályának a vételárát – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC