nb1.hu

Ötödik új játékosát jelentette be a DVTK

Utánpótlás-válogatott játékos érkezett.

Braniszlav Danilovics, Haris Tabakovic, Vági András és Zsolnai Richárd megszerzését követően ezúttal Joachim Adukorral kötött szerződést a DVTK. A ghánai labdarúgó legutóbb az FK Sarajevo szerelését öltötte magára. Íme a miskolciak honlapunknak küldött közleménye az újabb transzferről:
 
"Az egykori ghánai U23-as válogatott, Joachim Adukor a DVTK ötödik nyári igazolása. A 26 éves labdarúgó, aki legutóbb a bosnyák bajnok és kupagyőztes FK Sarajevo csapatát erősítette a középpálya több posztján is használható, de a védelem közepén is megállja a helyét. Már egy hete Diósgyőrben készül, és pályára lépett a DVSC elleni felkészülési mérkőzésen is.
 
Joachim Adukor a tengerparti Temában született, és az észak-ghánai Bolgatanga városában nevelkedett egy hatgyerekes családban. A ghánai FC Parma és az Emirates SC utánpótlásában tanulta meg a foci alapjait, ahol 18 évesen felfigyelt rá a svéd élvonalbeli Gefle IF. Három évig játszott Észak-Európában, közben meghívták a ghánai U23-as válogatottba is. Utána Portugáliában, Franciaországban és Krétán légióskodott, legutóbb a bosnyák FK Sarajevo labdarúgójaként bajnokságot és kupát nyert.
 

Lemond kulcsemberéről a Diósgyőr? – NB1.hu

Fontos gólokat szerzett az előző szezonban.

Pályafutása során 7 mérkőzést játszott az Európa Liga selejtezőjében 2013-ban az észt Trans Narva és a ciprusi Anorthosis, 2018-ban az örmény Banants és az olasz Atalanta ellen.
 
– Joachim Adukor középső védőként és védekező középpályásként is hasznos tagja lehet a csapatnak – nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Sok évnyi európai tapasztalattal rendelkezik, ahogy az edzéseken is bizonyította, azonnal bevethető. Tavasszal előszerződést kötöttünk vele, amit a szarajevói szerződésének lejárta után véglegesítettünk. Reményeink szerint nagyon komoly erősítést jelent a leigazolása
 
– Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek – mondta el Joachim Adukor. – Bevallom őszintén, korábban nem sokat tudtam a DVTK-ról, de mielőtt tavasszal aláírtam volna az előszerződésem, alaposan utánanéztem a klubnak. Szerencsém volt, mert egy régi ghánai barátom, Abraham Frimpong az FTC-ben játszik, és ő biztatott, hogy fogadjam el az ajánlatot, mert Magyarországon rendezettek a körülmények, és egyre jobb a bajnokság is. Motiváltan érkeztem Diósgyőrbe, szeretnék a DVTK-val jól szerepelni a bajnokságban. Egyéni célkitűzéseim megegyeznek a csapatéval, mert a labdarúgás csapatsport, ezért közösen kell küzdeni a céljaink eléréséért."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC