nb1.hu

Összefognak a Vasas súlyosan beteg volt válogatottjáért

Egykori csapattársa szívmelengető munkát végez érte.

Még augusztus végén számolt be arról a Blikk, hogy a Vasas egykori válogatott kerettagja, 1986-os kupagyőztese, Csorba János szörnyű körülmények között él a Somogy megyei Alsóbogáton.

A 63 éves korábbi hátvéd végbélrákkal küzd, rossz anyagi helyzetben van, a házban, ahol lakik, áram sincs. Akkor így fogalmazott: "Olykor persze átmegyek a szomszédba, ha meccs van a tévében, ha a Vasast mutatják, azt mindig megnézem, mert itt van a szívemben a klub. Kiss Laci, a legendás angyalföldi csapattársam hívott nem olyan rég, és azt ígérte, segítenek. A nagy segítség persze az lenne, ha meggyógyulnék. S akkor az sem zavarna, hogy nincs villany, nincs fény az életemben…"

Nos, az említett segítség úgy tűnik, valóban megérkezik. Kiss László, a korábbi kiváló labdarúgó, majd edző ugyanis vasárnap a Facebookon közölt jó híreket. 

Elárulta, hogy többen is felajánlották segítségüket (így korábbi csapattársak is), az MLSZ Focisegély Alapítványa tisztességes összeget ajánlott fel, így jelentősen javítani tudják Csorba János életkörülményeit, havi kiadásait, gyógyszereit, étkezéseit – ezáltal jó úton haladnak afelé, amit kitűztek célul.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC