nb1.hu

Őslokista erőnléti edző Debrecenben

Fiatal szakember Vitelki stábjában.

Debrecenben szép lassan minden a helyére kerül. Az új vezetőedző, Vitelki Zoltán érkezésével új szakmai stáb került a hajdúsági csapat élére. Ahogy arról az NB1.hu korábban beszámolt, Vitelki munkáját Kriston István és a klubbal három bajnoki címet is szerző, Igor Bogdanovics segíti majd. Kriston korábban az NB III-ban szereplő Putnok csapatát irányította. A kapusedző maradt Erdélyi Miklós a klubnál, az új erőnléti edzőt pedig a fiatal Száraz Ádám személyében találták meg az egyesületnél.

A klub honlapjának az új edző mesélt magáról: "december 31-én keresett meg az elnök úr, hogy az új stáb velem szeretne dolgozni, mint erőnléti edző, január elsején pedig az új vezetőedzőnkkel is volt egy beszélgetésem, ezek után egyeztünk meg".

Élő közvetítés az átigazolásokról – igazolások a Vasasnál és Ajkán – NB1.hu

 

Száraznak nem lesz ismeretlen a terep, hiszen korábban a Debreceni Labdarúgó Akadémián dolgozott, mint pályaedző, majd fiatalabb korosztályoknál volt edző. Később mint erőnléti edző dolgozott az U17 illetve U19-es csapatoknál, sőt maga is utánpótlás játékosa volt korábban a DVSC-nek. Személyében tehát még egy őslokista szakember került a szakmai stábba.

Száraz elmondta még, hogy bár a kevesebb pihenő nem ideális a játékosoknak, a rövidebb szünet miatt nem kellett velük a nulláról kezdeni az "alapozást". A Loki a nyolcadik helyen áll az NB I tabelláján, az első bajnokin, az Újpest ellen bizonyíthat Száraz Ádám és stábja, január 25-én.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC