nb1.hu

Orbán szerint nem sokat kellett tennie góljánál – videó

Ismét ő lett Lipcse hőse.

Willi Orbán ismét Lipcse hőse lett, miután a hajrában az ő góljával sikerült egyenlítenie a Red Bullnak Szalai Ádámék ellen. A védő a mérkőzés végén már a támadó harmadban játszott. Halstenberg beadására érkezett tökéletes ütemben, és lőtt kapásból a hálóba. Ezzel beállítvott az 1-1-es végeredményt.
 
A Hoffenheim láthatóan jobb volt nálunk az első félidőben. Azt követően váltottunk, és harcoltunk a pontért. Sosem adjuk fel, ez ismét bizonyította mennyire erősek vagyunk mentálisan – értékelt a magyar válogatott védő. – A záró szakaszban már mindent bevetettünk. Marcel Halstenberg passza tökéletes volt – Én jó helyen érkeztem, csak annyit kellett tennem, hogy beleteszem a lábam.
A Lipcse edzője bevallotta, sokat kockáztattak azzal, hogy Orbánt előre küldték a végén. 
 
– A Hannover ellen pontrúgásokból tudott eredményes lenni, és most akcióból szerzett gólt. Ez egy nagyszerű történet számára – jelentette ki Ralf Rangnick.
 
Ez volt Orbán idénybeli 4. gólja, az előző kettőt a Hannover elleni diadal során szerezte, melyek akkor 3 pontot értek, illetve ősszel még a Stuttgart ellen szerezte meg a vezetést.
 
A döntetlen Julian Nagelsmann, a Hoffenheim trénere, és Gulácsiék mestere szerint is igazságos eredmény.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC