nb1.hu

Orbán megindokolta, miért szalasztották el a nagy lehetőséget

Fontos tanulságra is rávilágított.

A Bayern München pénteken 3-2-es vereséget szenvedett a Borussia Mönchengladbach otthonában. Ennek az eredménynek örülhettek a lipcseiek, hiszen így akár az első helyet is átvehették volna Gulácsiék. Ehhez a Dortmundot kellett volna legyőznie Julian Nagelsmann csapatának. A helycserés támadás mégsem sikerült a Leipzignek, hiszen a BVB 3-1-re diadalmaskodott.

Sallai ismét villant, Gulácsiék rangadót buktak – NB1.hu

 

A lipcsei együttesben Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a találkozót. A védő a klub Twitter-oldalán nyilatkozott a lefújás után. 

"Az első félidőben jól játszottunk, kontrolláltuk a találkozót. A szünet után hátrányba kerültünk, és azt éreztem, hogy nem voltunk kellően agresszívak. Az ehhez hasonló meccseken nem lehet kiengedni egyetlen pillanatra sem. Fiatal csapat a miénk, így ebből a találkozóból is tanulhatunk. Most már a következő találkozókra kell koncentrálnunk. Az élmezőnyben vagyunk, és természetesen itt is akarunk maradni" – mondta a magyar válogatott labdarúgó.

Szoboszlai Dominik bemutatkozása még várat magára, a Salzburgtól érkező játékos sérüléssel bajlódik. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC