nb1.hu

Olaszország: rácáfolna kritikusaira a tehetséges magyar védő – reakció

Már többször készülhetett a felnőtt csapattal.

Dragóner Áron tavaly került az Empolihoz, akkor kölcsönben, majd idén nyáron az olaszok végleg megszerezték a tehetséges védőt a Ferencvárostól. Az U19-es válogatott csapatkapitánya az nso.hu-nak elmondta, már több alkalommal a felnőtt csapattal készülhetett:

"Ilyenkor szlovén, albán és román válogatottakkal, valamint rutinos Serie A-játékosokkal készülhetek, ami rengeteget ad. Azzal lehet kitűnni, ha őrültként hajtok az edzésen, mert ezen a szinten remekül futballoznak, egyérintőzés során sem adják el a labdát a társak. Emlékszem, amikor először vittek fel, az edzőközpontban megláttam az autóikat és feltettem magamban a kérdést, mire megyek majd a nagyok között, de nagyon rendesek voltak velem, folyamatosan bátorítottak. Nagyon motivál minden egyes gyakorlás, amit a Serie A-csapatnál végezhetek, főleg, hogy jól is megy a tréningen" – mondta Dragóner.

A fiatal játékos édesapja az a Dragóner Attila, aki többek között a Ferencváros húzóembere volt korábban. Az ifjú futballista elárulta, többször megkapta, hogy csak a "nevéből él": 

"Szerettem volna elszakadni a magyar közegből, mert mindenki tudta, ki az édesapám. Elismerésnek vettem, ha hozzá hasonlítottak, mert példaként tekintek rá, ám szerettem volna megméretni egy olyan futballkultúrában, ahol nem tudják, ki vagyok, sokszor megkaptam ugyanis, hogy a nevemnek köszönhetem az előmenetelemet, s mindent, amit elértem. Jót tett a váltás, sokat tesz hozzá a felnőtté válásomhoz, s úgy érzem, sikerült bizonyítanom az Empoliban" – hangsúlyozta a 18 esztendős Dragóner Áron.

Dragóner a mostani idényben öt bajnokin jutott szóhoz az Empoli Primavera csapatában. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC