nb1.hu

Olaszország-Magyarország: Marco Rossi a hazája ellen

Jó esély a pótselejtezőre.

Marco Rossi szövetségi kapitány pályafutása legpikánsabb mérkőzésére készül a magyar labdarúgó-válogatott élén, ugyanis saját hazája, Olaszország válogatottja ellen ül majd kedden kispadon a Nemzetek Ligája élvonalának második fordulójában.

Az 57 éves tréner korábban elárulta, hogy olaszként a hazai csapat himnuszát is énekli majd, ahogy a magyart is fogja. Rossi számára külön presztízspárharcot jelenthet, hogy az Európa-bajnok Squadra Azzurrát jó barátja, Roberto Mancini irányítja, akivel 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben.
    
A magyar csapat kellő önbizalommal felvértezve várhatja a cesenai találkozót, mivel szombaton nagyszerű játékkal megérdemelt győzelmet aratott az Eb-ezüstérmes angolok felett. Ezzel szemben az olaszok új együttes felépítésébe kezdtek, miután nagy meglepetésre Eb-aranyérmesként nem jutottak ki a katari világbajnokságra, az új játékosoknak pedig még idő kell, amíg beérnek, legalábbis erről tanúskodik, hogy az azúrkékek immár öt tétmérkőzés óta nyeretlenek.
    
A magyarokat illetően a legnagyobb kérdés, hogy mennyit vett ki a futballistákból az angolok felett aratott 1-0-s diadal, különösen azt figyelembe véve, hogy a koronavírusos Gazdag Dániel és a sérült Botka Endre után Kleinheisler László is kidőlt. Ugyanakkor a rivális annyiban mindenképpen hátrányban van e tekintetben, hogy már két mérkőzésen van túl a mostani válogatott periódusban. A németek elleni, 1-1-es döntetlennel végződött Nemzetek Ligája-rajt előtt ugyanis az interkontinentális Szuperkupáért megmérkőzött Argentínával, amely könnyedén, 3-0-ra legyőzte. Az olaszokat tehát biztosan fűti a bizonyítási vágy, hogy ismét győztesen hagyhassák el a pályát.
    
A csoport másik meccsén igazi csúcsrangadót rendeznek, ugyanis a válogatott szinten ősi riválisnak tekinthető németek Münchenben fogadják az angolokat, akikkel a futballtörténelemben több klasszikusnak számító meccset játszottak már Eb-ken és vb-ken.
    
A magyarok a Nemzetek Ligája első kiírását még a harmadik vonalban, azaz a C divízióban kezdték, aztán az átszervezés hatására feljutottak a másodosztályt jelentő B divízióba, ahol csoportjukat megnyerve az élvonalba kerültek. A világszínvonalú ellenfeleket nézve minimális az esély rá, de az élvonalbeli szereplés egyben azt is jelenti, hogy most először a sorozat trófeájáért is harcba száll Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, mivel az A divízió négy csoportgyőztese küzdhet majd meg a végső diadalért a 2023 júniusában sorra kerülő négyes tornán.
    
Ami viszont az A divíziós szerepléssel járó legfontosabb előny, hogy igen jó esélyt kínál az Eb-pótselejtezős részvételre, ha a magyar válogatott jövőre lemaradna a kijutást jelentő első két helyről a hagyományos selejtezősorozatban. A pótselejtező 12 csapatos mezőnye ugyanis a Nemzetek Ligája alapján alakul ki. Alapvetően az A, B és C divízió négy-négy csoportgyőztese alkotná, de ha valamelyik első helyezett kvalifikálja magát a selejtezősorozatból, akkor az adott osztály következő legmagasabban rangsorolt együttesére száll a jog. Ez azt jelenti, hogy az élvonalnak négy pótselejtezős helye van, márpedig legutóbb az A divízióból kizárólag Izland nem jutott ki egyenes ágon a kontinensviadalra, így akkor a szigetországiak csoportutolsóként is pótselejtezőt játszhattak, aztán éppen a magyarok ütötték el őket az Eb-részvételtől. Ha az élvonal 16 csapatából legalább 12 kijut a hagyományos selejtezősorozatból az Eb-re, akkor a maradék négy lemaradó együttes mindenképpen pótselejtezős lesz, erre pedig igen jó esély van. A pótkvalifikációban aztán három ágon egymeccses elődöntőt és döntőt rendeznek a részvételért.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 2. forduló:
kedd:

Olaszország-MAGYARORSZÁG, Cesena 20.45
Németország-Anglia, München 20.45

Korábbi eredmények:
1. forduló (június 4.):

Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-1 (0-0)

A csoport további programja:
3. forduló (június 11.):

MAGYARORSZÁG-Németország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Olaszország, Wolverhampton 20.45
    
4. forduló (június 14.):
Anglia-MAGYARORSZÁG, Wolverhampton 20.45
Németország-Olaszország, Mönchengladbach 20.45
    
5. forduló (szeptember 23.):
Németország-MAGYARORSZÁG, Lipcse 20.45
Olaszország-Anglia, Milánó 20.45
    
6. forduló (szeptember 26.):

MAGYARORSZÁG-Olaszország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Németország, London 20.45
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC