Ódákat zeng Szalai Attiláról Törökország - reakciók

Tökéletes bemutatkozás.

Forrás: fenerbahce.org

Mint arról beszámoltunk, hétfőn győztes meccsen debütált a Fenerbahcéban Szalai Attila: az isztambuli együttes 3-0-ra nyert a Kayserispor ellen.

Bemutatkozott új csapatában Szalai Attila - NB1.hu

 

A magyar válogatott védő olyan remekül és magabiztosan játszotta végig a meccset (89%-os pontossággal passzolt, és két gólt megelőzően is tőle indult az akció), hogy a török szurkolók és szakemberek sem nagyon hittek a szemüknek. Erol Bulut vezetőedző úgy fogalmazott, nagyon elégedett Szalai játékával, és úgy érezte, olyan, mintha a magyar védő már öt éve a Fener tagja lenne - minderre maga az érintett úgy reagált, hogy jobb kezdésről nem is álmodhatott volna, és nagyszerűen érezte magát a pályán.

Szalai jól helyezkedett és fontos szerelései is voltak, ezt is kiemelték a drukkerek - nem véletlen, hogy a Fener Facebook-oldalán a legtöbb lájk (eddig mintegy 75 ezer) arra a fotóra érkezett, ahol Szalai fejeli el a labdát. "Fantasztikus játékos, egy csapásra megoldotta a védelmünk gondjait. Nem lepődnék meg, ha néhány éven belül elvinné az egyik topcsapat, a játék minden elemében zseniálisan játszik" - írta az egyik kommentelő.

A Fenerbahce szombaton a Rizesport fogadja.

Legfrissebb híreink