Ő lehet a Loki-tulaj által megígért középcsatár

Debrecen – Állítólag már a múlt héten megérkezett.

Forrás:

Szombaton Szima Gábor elnök azt mondta a haon.hu-nak, hogy a jövő héten középcsatárt igazol a Loki. A játékos már megérkezett Debrecenbe, jelenleg az orvosi vizsgálatok zajlanak, s arra is következtetni engedett, hogy az új igazolás külföldről érkezik. A nemzeti Sport úgy tudja, „az illető Haris Tabakovic, aki az előző héten érkezett Debrecenbe, és júniusban, a svájci bajnokság záró fordulójában a Grasshoppers színeiben csereként pályára lépett a Sion ellen 1–1-re végződő bajnokin.

 

Huszonhárom esztendős, svájci és bosnyák állampolgársága is van, és az előző idényben 19 bajnokin jutott szóhoz, gólt nem szerzett. A 194 centiméter magas középcsatár a 2012–2013-as idényben a Young Boys csapatában mutatkozott be a svájci bajnokság első osztályában (két szezon alatt összesen tizenegy meccsen kapott szerepet), később volt a második vonalban szereplő Wil labdarúgója (huszonnégy meccsen tizenegyszer talált be), majd a Grasshoppershez igazolt, amelynek színeiben negyvenöt mérkőzésen három gólt szerzett, ráadásul Svájc U18-as, U19-es és U21-es válogatottjában is többször pályára lépett. Előélete ugyan nem azt mutatja, hogy ipari mennyiségben termeli a gólokat, ám gyanítható, ha valóban átigazolja a Loki, rosszabbul biztosan nem jár, mint, mondjuk, a télen a dél-koreai Szuk Hjun Dzsun vagy a bosnyák Haris Handzic megszerzésével.

 

Főleg akkor, ha Tabakovic valóban ért a góllövéshez.”

Izraelből igazolna a Loki - NB1.hu

A tulajdonos középcsatárt is ígért.

Legfrissebb híreink