Női vb-selejtező: tétmeccsen is debütált az új magyar kapitány

Hazai pályán játszottak a mieink.

Forrás: mlsz.hu

Az MLSZ közleménye:

"Tizenegyesből szerzett vezetést a skót válogatott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Bár voltak szép támadásaink, a végeredmény 2-0-s vendégsiker lett.

Skócia volt az első ellenfele tétmérkőzésen a Margret Kratz vezette női A-válogatottnak. A keretbe öt olyan játékos is bekerült, aki még sosem mutatkozott be a felnőtt csapatban: Erős Evelin, Csigi Eszter, Nagy Fanni, Czellér Dorottya és Oláh Adrienn is a debütálás reményében érkezett meg a hét elején a telki edzőtáborba.

A kezdőcsapatban is helyet kapó Vachter Fanninak is ez volt mindössze a második válogatott találkozója, míg Kovács Laura harmadszor léphetett pályára. De a nyáron az MTK-ba szerződő Nagy Virág sem tartozik a tapasztaltak közé, ő kilencedszer vehette fel a címeres mezt. A kispadon kezdő Szakonyi Emese eddig két alkalommal szerepelt a felnőttek között, Boros Kinga pedig egyszer kapott lehetőséget. Pusztai Sára háromszor játszott a nagyokkal, de ő minden alkalommal be is talált.

A fiatalok mellett olyan válogatottsági számokkal rendelkezők is szerepet kaptak, mint a válogatottsági rekordot tartó Vágó Fanni (127 a találkozó előtt), illetve a kapusok rekordere, Szőcs Réka (94). Sipos Lilla (64) pedig több év kihagyás után volt ismét kezdő.

A vb-selejtező mérkőzés három korábbi játékos búcsúztatásával kezdődött: Tálosi Szabina 2007-ben, Kínában mutatkozott be a nemzeti csapatban, és azóta 94 mérkőzésen 4 gólt szerzett. Tóth Alexandra első válogatott mérkőzését 2009-ben, Szerbia ellen játszotta, több mint egy évtized alatt, 63 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett. Szeitl Szilvia pedig 2007 és a Szlovákia elleni bemutatkozó mérkőzése óta 95 mérkőzésen játszott a válogatottban, ezeken 2 gólt szerzett.

Az 5. percben a skótok igyekeztek áttörni a védelmen, de a vezetéshez ez még nem volt elég.  Nagy lehetőségek egyik oldalon sem voltak, csapatunk labdaszerzésekből igyekezett megindulni, de a vendégek védelme jól működött.

A 16. percben Turányi Lilla volt szabálytalan, Cuthberttel szemben a kapu előtt, aki így tizenegyeshez jutott: a lövést Szőcs Réka előbb kiütötte, de az ismétlésnél már nem tudott menteni, a Chelsea támadója, Cuthbert szerezte meg a vezetést Skócia számára (0–1).

A 21. percben Sipos Lilla gyönyörű szólóval hozta helyzetbe Zeller Dórát, akinek lövését könnyedén fogta a kapus. Nem sokkal rá Nagy Virág ívelt balról, de ezt is lehúzta Alexander. Ahogy az várható volt, a skótok igyekeztek többet támadni és labdabirtoklási fölényben futballoztak, a félidő második felére teljesen átvették az irányítást. A 39. percben – ahogy azt a félidő elején is próbálták – Vachter Fanni passzolt Zeller Dórához, aki nem tudta lefutni védőjét, a támadásból kirúgás lett. A félidő legszebb lövését mégis a magyar csapat mutatta be: a 40. percben megint Vachter Fanni passzolt középről, ezúttal Sipos Lillához, aki óriási lövéssel, nagyjából 25 méterről vette célba a kaput, de a kapus vetődött és védett.

A szünetig a skótok négy kapuralövéssel próbálkoztak, ebből kettő találta el a kaput. Csapatunk egyszer, az MTK labdarúgójának lövéséből volt veszélyes a kapura.

A második játékrészre nem cserélt Margret Kratz. Dinamikusan kezdett ellenfelünk, a 47. percben már az ETO kapusának kellett hárítania egy élesen középre lőtt labdát. A folytatásra a nemrég Győrbe visszatérő Németh Loretta állt be Csiki Anna helyett. 

A skótok saját térfelünkre szorítottak bennünket. Az 54. percben Vachter Fannit hozta nagy helyzetbe Vágó Fanni – aki az ellenfél térfelén szerezte meg a labdát –, de a DVTK-ból az MTK-ba szerződött Vachter a kapu fölé tekert. Az újabb frissítést az 59. percben lépte meg Margret Kratz: az első félidőben rengeteget dolgozó Vachter Fanni helyett Csányi Diána állt be.

A 62. percben ismét nagy helyzet adódott a skótok előtt, aminek a végén Cuthbert sajt társát találta el, Turányi Lilla pedig az utolsó pillanatban felszabadított. A nem sokkal később elvégzett szögletből kapufáig jutott ellenfelünk. A labdaszerzésekből nem tudtunk megindulni, illetve veszélyesek lenni, pontatlanok voltak a passzaink. 

A következő nagy helyzet Clellandé volt, a 69. percben kicsivel lőtt a kapu fölé. Az előnyt egy szögletet követően 73. a csereként beállt Thomas duplázta meg (0–2).

Az utolsó negyedórára Zeller Dórát Oláh Adrienn, Nagy Virágot Kocsán Petra váltotta. Nem sokkal később Clelland lépett ki üres területre, a lövést Szőcs Réka védte. A következő helyzetek a mieink voltak: Sipos Lilla beadásából Kocsán Petra fejese nem talált kaput; majd Sipos Lilla is fejelt, de ő sem volt eredményes. A hajrában mindkét fél próbált előremenni, a skótok játékán látszott, hogy szeretnének nagyobb gólkülönbséggel elutazni Budapestről és az utolsó perceben is adtak Szőcs Rékának feladatot, a végeredmény azonban nem változott."

NŐI VB-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–SKÓCIA 0–2 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 560 néző. V:
Frida Nielsen (Sidsel Rasmussen, Fie Bruun) – dánok
MAGYARORSZÁG: Szőcs – Kovács (Oláh A., 75.), Turányi, Szabó, Csiki (Németh L., 51.) – Nagy V. (Kocsán, 75.), Vágó, Csiszár, Zeller – Vachter (Csányi, 59.), Sipos. Szövetségi kapitány: Margret Kratz
SKÓCIA: Alexander – McLauchlan, Corsie, Beattie, Docherty – Robertson (Arthur, 90.), Grimshaw (Boyle, 77.) – Emslie (Davidson, 90.), Cuthbert, Ross (Thomas, 62.), Hanson (Clelland, 62.). Szövetségi kapitány: Pedro Martínez Losa
Gólszerző: Cuthbert (0–1) a 17., Thomas (0–2) a 73. percben

Legfrissebb híreink