nb1.hu

Női U17: megvédte a szövetslgi kapitány a játékosainkat – reakció

Sajnos kiütés lett a vége.

Női U17-es válogatottunk szervezett védekezése egy ideig ellenállt a spanyol támadásoknak, de a világelithez tartozó csapatot nem bírtuk visszatartani a gólszerzéstől. A végeredmény 6-0-s spanyol siker lett Telkiben – jelezte az MLSZ.

Csehország 3-0-s legyőzésével indította a hazai rendezésű Eb-selejtező mérkőzést női U17-es válogatottunk. Schumi Dorottya együttesének következő ellenfele Spanyolország volt. A világ elitjébe tartozó korosztályos spanyol csapat a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést és kapura lövésekig is eljutottak. Fegyelmezetten védekeztünk és kapusunk is remekül dolgozott, a 12. percben például jól felépített spanyol támadás végén védte az ígéretes helyzetben lévő csatár próbálkozását, majd öt perccel később bravúrral ütött a léc fölé egy labdát.

A 28. percben aztán már nem tudtunk menteni, a felezőtől indított támadás és egy nagyon pontos passz után Camacho megszerezte a spanyolok vezető találatát (1–0).

Csapatunk a gól után sem adta fel, igyekezett labdákat szerezni és megnehezíteni a vendégek dolgát. Sajnos azonban nem tartottunk ki a szünetig, a 40. percben Durán bal oldalról tört be a tizenhatosig, ahonnan Corrales Álvarezhez passzolt, aki sarokkal továbbított a kapuba (2–0).

A félidő Pongrácz Ágnes óriási védésével ért véget. A második játékrész szintén spanyol mezőnyfölényt hozott, ám komoly helyzetet sokáig nem láthattunk. Aztán a 60. percben egy szögletnél kapusunk tehetetlen volt, Villafañe Serrada megszerezte a spanyolok harmadik találatát (3–0).

Hét perccel később Capdevila Montades is bevette a kapunkat (4–0). Hamarosan pedig jött az ötödik is: a 74. percben előbb a keresztlécet lőtték ki a spanyolok, majd a kipattantóból Capdevila Montades nem hibázott (5–0).

A 89. percben a spanyol csapat a saját térfeléről vezetett támadást, aminek a végén Capdevila Montades harmadik találatát jegyezte és ezzel beállította a végeredményt (6–0).

– A sok kapott góllal persze nem lehetünk elégedettek, de meg kell védenem a játékosokat, mert a hozzáállásukkal nem volt semmi baj. Az előző mérkőzés benne volt a lábakban, míg a spanyolok még nem játszottak a tornán, frissebbek voltak, nehezebben tudtuk tartani őket. Fejlődni mindig mindenben lehet, de én sok előrelépést látok az őszi játékunkhoz képest is. Ezt kell tovább építgetni, a lányok tudják, hogy sokat kell még tanulniuk, de látjuk, hogy egyre jobb fizikális állapotban vannak, sokat dolgoznak a klubjaikban is, aminek meglesz az eredménye – nyilatkozta a találkozót követően Schumi Dorottya szövetségi edző.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC