Női Magyar Kupa: történelmet írt a Fradi

Eldőlt az Amatőr Kupa sorsa is.

Forrás: mlsz.hu

Női Magyar Kupa:

Bár már a második percben vezetett az Astra, a Fradi történelmi sikert ért el a Női Magyar Kupa 5-1-re megnyert döntőjében: az FTC-Telekom lett az első női csapat, amely már hatszor meg tudta nyerni a kupasorozatot - írta meg a hivatalos honlapján az MLSZ.

Markó Edina köszöntésével kezdődött a Női Magyar Kupa 2021-2022-es évadjának döntője. Az előző év végén lemondott szövetségi kapitány 7 éven keresztül, 86 találkozón vezette a női A-válogatottat. Az időközben UEFA Pro-licencet is szerző edző generáció váltást hajtott végre a csapatnál, számtalan tehetséges fiatal kapott lehetőséget nála. Új csapatot épített, letette a jövő alapját.

A Női Magyar Kupában a 2019-es győztes, az FTC-Telekom számított címvédőnek, ráadásul a Fradi tavaly beállította a László Kórház SC rekordját: mindkét együttes 5 alkalommal ért a csúcsra, igaz, a Ferencvárosnak ez zsinórban ötször sikerült. A Fradi az elődöntőben az MTK-t búcsúztatta 4–0-val és kapott gól nélkül jutottak el a sorozat fináléjáig.

Az Astra a DVTK-t ejtette ki a legjobb négy között. Az üllői együttes eddig egy alkalommal, 2012-ben hódította el a kupát, ezután pedig mindössze egyszer, 2013-ban jutott a fináléba, akkor az MTK győzte le 2–0-ra.

A találkozó legelején vezetéshez jutott az Astra: a védők sikertelen felszabadítási próbálkozásai után a ferencvárosi Inna Zlidnisről került a labda zöld-fehérek hálójába (1–0). A mérkőzés nyitott maradt, de az eldőlt, hogy a Fradi nem zárja kapott gól nélkül a teljes kupasorozatot azok után, hogy az előző fordulókban senki nem tudta feltörni védelmét.

Sokáig nem tarthatott az üllőiek öröme, a 8. percben Fenyvesi Evelin egalizált: ezúttal az Astra védelme volt bizonytalan, egy bedobást követően került a magyar válogatott játékoshoz a labda, aki átcselezte magát a védőkön és a kapuba bombázott (1–1). A 12. percben már 1–2 állt a kivetítőn, most Melisa Hasanbegovic volt eredményes.

Továbbra is támadásban maradt a Fradi, egyszer Zlidnis fejelt a kapu mellé, de a folytatásban enyhült a nyomás az Astra kapuján. A félidő hajrájában Sipos Lilla lőtt a tizenhatos sarkáról, labdája nem sokkal kerülte el a kaput. Vágó Fannitól azonnal jött a válasz a másik oldalon, de ő sem tudott gólt szerezni, így 2–1-es Fradi-vezetéssel mentek szünetre a csapatok.

A fordulást követően továbbra is a Fradi kezdeményezett. A 48. percben egy szabadrúgást követően előbb Vágó Fanni, majd Elizabeth Brandon ért a labdába, de a kapuba már a lövést hárítani igyekvő védőkről került, ezzel a Fradi gyorsan tovább növelte előnyét (1–3). A zöld-fehérek egyértelmű fölényben futballoztak, a 61. percben Nagy Virág pontos beíveléséből Elizabeth Brandon tovább növelte az előnyüket (1–4).

A hátralévő időben sem forgott veszélyben a Fradi kapuja, az Astra védekezésre kényszerült, a címvédő taktikusan őrizte előnyét, semmi sem veszélyeztette a sikerért.  A 85. percben a zöld-fehérek megadták a kegyelemdöfést: egy szépen felépített akció végén Pusztai Sára adott remek ütempasszt Vágó Fanninak, aki a kifutó kapus mellett higgadtan a hálóba helyezett (1-5). A gól után még kettőt cserélt az Astra: Nádudvari Anna és Nádudvari Anna állt be (ritka és nagyon érdekes névazonosságról van szó), az eredményen azonban már ők sem tudtak kozmetikázni, a Fradi fölényes győzelmével megszerezte (sorozatban) hatodik kupasikerét.

A döntő résztvevőinek járó érmeket, valamint a győztesnek járó trófeát Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Déri Diána adták át a csapatoknak.

Amatőr Kupa:

A Pest megyei együttes a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpát győzte le 2-1-re az amatőr csapatok kupadöntőjében, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Az Amatőr Kupa-döntőt hagyományosan a Magyar Kupában legtovább jutó amatőrcsapatok, vagyis manapság a megye I-es vagy annál alacsonyabb szinten szereplő együttesek vívják. A mostani idényben az egyaránt a 8. körig jutó Tarpa SC és a Fémalk-Dunavarsányi TE csapott össze a trófeáért.

A Tarpa a főtáblán büntetőkkel győzte le a Komáromot, majd 4–1-re legyőzte a Felsőzsolcát, végül a DVTK állította meg (3–0). A Dunavarsány útja pedig a Körösladányon (2–1) és a Kabai Meteorit SE-n (2–0) keresztül vezetett az amatőrök döntőjébe, végül a Budafok ejtette ki egy kiütéses, 11–0-s győzelemmel. 

A két megyei együttes az Új Hidegkuti Nándor Stadionban csapott össze, már nézők előtt. Azért is nagy lehetőség volt a döntő a két kiscsapat számára, mert az M4 Sport élő közvetítésének köszönhetően az egész ország követhette játékukat.

A vezetést már a 8. percben megszerezte a Pest megyei együttes, Novák Richárd szép akció végén talált be (0–1). A Dunavarsány továbbra is igyekezett irányítani a találkozót, a 12. percben azonban a Tarpa egyenlíthetett volna: egy szabadrúgást követően Gál Richárd fejesét védte Kovács Tamás. Ezt követően is támadásban maradt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei együttes; a 18. percben is közel járt a gólhoz is, de Vajda lövése megpattant egy védőn, így szöglet lett belőle. Nem sokkal később pedig Meiszter találta el az oldalhálót.

Az első félidő második felében a Tarpa irányította a mérkőzést, meg is voltak a lehetőségei az egyenlítésre, de támadói a kapu előtt nem voltak kellően határozottak. A Dunavarsány elsősorban az előny őrzésére törekedett, de egy-két ellentámadás végén kialakított azért veszélyes lehetőséget, ám a második találat megszerzése nem jött össze, így 1–0-s varsányi vezetésnél ért véget a félidő.

A fordulást követően az első komolyabb helyzetet az 53. percben láthattuk, ekkor a Tarpa támadott, de a távoli lövés nem talált kaput. A gólhoz továbbra is a határmenti együttes állt közelebb. A 65. percben ismét nagy helyzet maradt ki, Králik Balázs elől pöccintették ki a labdát, majd a szöglet után kapufát találta el a Tarpa, az ismétlés pedig bár a hálóban kötött ki, a gól les miatt érvénytelen volt.

A kirúgást követően megindult viszont a Dunavarsány, a korábbi tarpai játékos, Bata Csongor egyedül tört kapura, a tizenhatos vonalánál kicselezte védőit és megszerezte csapata második találatát (0–2). A tarpaiak szívósan küzdöttek tovább, egy pillanatig sem adták fel a küzdelmet, és a 80. percben, egy védelmi hibát kihasználva Szabó Roland góljával szépítettek (1-2). Három perccel később két tarpai ziccer is kimaradt, a második után a gólvonalról szabadított fel a dunavarsányi védelem. 

Az ötperces hosszabbítás végéit a tarpai játékosok több nagy lehetőséget is kialakítottak, de egyiket sem sikerült kihasználniuk, így a hajrában nagyot küzdő Dunavarsány 2-1-re megnyerte a találkozót, és megszerezte az Amatőr Kupát. A győztesnek járó érmeket és a trófeát Vámos Tibor, az MLSZ Versenyigazgatója és Lovász Tamás budapesti megyei igazgató adták át.

Tarpa SC-Fémalk-Dunavarsány 1-2 (0-1)
Gólszerző: Szabó R. (80.), ill. Novák (8.), Bata (68.)

Legfrissebb híreink