nb1.hu

Női Magyar Kupa: Fradi-Honvéd döntőt rendeznek majd

Budapest - Drámai végjátékot hozott a női kuparangadó.

A Ferencváros tizenegyesekkel gyűrte le az MTK Hungáriát a Förch Női Magyar Kupa elődöntőjében – írta az MLSZ.

 

Az MTK és a Ferencváros női csapata az előző idényben háromszor játszott igazán fontos mérkőzést egymás ellen, egyszer a Magyar Kupa döntőjében, kétszer pedig a bajnoki aranycsatában. Mindhárom összecsapás döntetlenre végződött, és mindháromszor a Ferencváros nyerte meg a meccset lezáró tizenegyespárbajt, ezzel mindkét fontos trófeát begyűjtötte, duplán is letaszítva a trónról a nagy riválist.

 

Ezek után a kék-fehérek aligha úgy tervezték, hogy a kupaelődöntőben büntetőpárbajban próbálják meg felülmúlni ellenfelüket, és a gólnélkül első félidő után mindent megtettek annak érdekében, hogy megszerezzék a vezetést. Nagy Lilla az 57. percben meg is lőtte a várva várt MTK-gólt, így a kék-fehérek egészen a 90. percig továbbjutásra álltak, de a rendes játékidő utolsó pillanataiban Elizabeth Addo gólra váltotta a ferencvárosi mezőnyfölényt, 1-1-re hozta a meccset, ami azt jelentette, hogy ismét tizenegyesekkel dől el a párharc.

 

A történelem ismételte magát a végjátékban, a két legrutinosabb MTK-játékos, Hummel-Smuczer Angéla és a születésnapos Pádár Anita is elrontotta lövését, miközben a Ferencváros játékosai nem hibáztak. A zöld-fehérek ezzel bejutottak a fináléba, ahol aligha lesz a mainál nehezebb dolguk: Győri ETO-t 1-1-es döntetlennel kiejtő, másodosztályú Honvéd lesz az ellenfelük.

 

Fürch Női Magyar Kupa, elődöntők:

Honvéd (II.)–Győri ETO 1–1

Ferencváros–MTK 1–1, tizenegyesekkel 4–3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC