Nincstelenség: elképesztő részleteket árult el múltjáról a kispesti játékos

Csoda történt vele.

Forrás: honvedfc.hu

Eke Uzoma már 141 NB I-es meccsen jutott szóhoz. A nigériai légiós első magyarországi csapata a Pécs volt, majd a Balmazújvárosban is megfordult, jelenleg pedig a Honvédot erősíti. Uzoma ebben az idényben csak 4 élvonalbeli találkozón kapott bizonyítási lehetőséget a fővárosi alakulatban.

Rögös út során jutott el idáig egyébként a futballista, aki egy németországi menekülttáborból tudott kitörni.

"Más világ volt, amit csak akkor érezhet az ember, ha átéli.

 

Rengeteget szenvedtem, talán ezért nem érdekel manapság, ha a szurkolók kritizálnak. Sokkal keményebb dolgokon mentem keresztül, mint hogy ezeket felvegyem. Vécét pucoltam, hogy ételhez jussak. Felmostam a lépcsőket is, hogy további pénzt kapjak.

 

Muszáj volt alázatosnak lennem. Egyáltalán nem az járt a fejemben, hogy egyszer majd profi labdarúgó leszek. Ez az időszak a túlélésről szólt" - idézi a futballistát a Blikk.

A futballista meg tudta győzni a Freiburg vezetőit, erről az időszakról így beszélt Uzoma:

"Felajánlottak egy kéthetes próbajátékot. A második nap után közölték, hogy akarnak engem. Csoda történt, szerződtettek. Ha az Úr veled van, senki sem győzhet le" - árulta el mottóját a labdarúgó.

Érdekesség, hogy Uzoma a Freiburg U19-es gárdájával megnyerte a bajnokságot, a kispestiekkel pedig tavaly Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett.
 

Legfrissebb híreink