nb1.hu

Nincsen szó a Vasas edző leváltásáról, de…

Budapest - A világ legnagyobb igazságával kezdte, kihasználtuk.

"Mindenki azt ír, amit akar…"
 
Így kezdte a Vasas, hétfői edzésén a sajtó előtt Michael Oenning vezetőedző, majd úgy folytatta, hogy nincsen szó a leváltásáról. 
 
Márpedig, bizonyos körökben szó volt erről, mert a szurkolók is szerették volna, ha megy (mondjuk egy igazi, vérbeli fanatikus minden olyan mérkőzés után, amikor nem nyer a csapata, mindenkit leváltana és ez így is van rendjén, pláne akkor, ha bajnoki címről álmodozott a rajt előtt, most meg a kiesés miatt parázhat), és mint elsőként jeleztük, a Vasas holdudvarában vannak olyanok, akik például Mészöly Gézát látnák ismét szívesen a piros-kékek kispadján. 
 
Az ügyben, Vancsa Miklós, az angyalföldiek ügyvezetője december 12-én nyilatkozott arról a Nemzeti Sportnak, hogy nem téma az edzőváltás Angyalföldön.
 
Ez ideáig totál rendben is van.
 
Ám a német szakembernek (aki az nb1.hu szerint egyáltalán nem lett ám rosszabb edző egy év alatt, mert bőven látni ám, hogy mit játszatna a csapatával, ám az, hogy a játékosai fele mindig sérült, nagyon megnehezíti a dolgát) a nyáron lejár a szerződése és sem ő, sem a klubvezetők nem beszéltek még arról, hogy megtörtént a megállapodás meghosszabbítása. És arról sem, hogyan haladnak a tárgyalások a folytatásról.
 
Mert akkor, ha nem lesz hosszabbítás és nyártól más edző kerül Angyalföldre, akkor bizony edzőváltás történik majd…
 

Eppel, Nagy, Bobál és Ikenne-King sorsa is téma volt – NB1.hu

Kispesti átigazolások

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC