nb1.hu

Nikolics lemondta a válogatottságot

Budapest - Megtörtént a bejelentés.

A Chicago Fire csatára, Nikolics Nemanja úgy döntött, hogy a jövőben kizárólag az MLS-ben szereplő klubcsapatában kíván pályára lépni, és többet nem ölti magára a magyar címeres mezt.
 
Az idén 31 esztendős játékos a Videoton FC-ben töltött sikeres időszakát követően, gyors honosítási eljárás után 2013-ban lépett először pályára a magyar válogatottban, Egervári Sándor kapitányi időszakában. Ezt követően még hat szakvezető hívta meg a válogatott keretbe. Legutóbbi mérkőzésén, amikor Georges Leekens szövetségi kapitány márciusban, a skótok ellen becserélte, 27. alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.
 
A 2016-os Európa-bajnokságon két mérkőzésen játszott, Eb-nyolcaddöntősnek mondhatja magát, 27 mérkőzésén 5 alkalommal szerzett gólt a nemzeti csapatban.
 
– Minden olyan korszakot nehéz lezárni, ami különösen fontos az ember számára: a magyar labdarúgó-válogatottban töltött időszak meghatározó és emlékezetes periódusa pályafutásomnak, nagyon hálás vagyok azokért az évekért, amelyeket a válogatottnál tölthettem – nyilatkozta az mlsz.hu-nak bejelentése kapcsán Nikolics. – Sosem bántam meg semmit, most is ugyanúgy tennék, mint amikor eldöntöttem, hogy magyar állampolgár leszek, mert reméltem, bemutatkozhatok a nemzeti csapatban. Rengeteget kaptam a magyar futballtól, és úgy hiszem, én is adtam a magyar labdarúgásnak. Minden mérkőzésre büszke vagyok, amelyen pályára léphettem, és hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem, köztük a magyar válogatott fantasztikus szurkolóinak, akik a nehezebb időszakokban is kitartottak a csapat mellett. Rengeteg erőt tudtam meríteni a drukkerek szeretetéből, éreztem, hogy jóban-rosszban támogattak, és végig mellettem álltak. Nehéz döntést hoztam meg, de azt gondolom, ez a helyes lépés, mostantól kizárólag a klubkarrieremre kívánok koncentrálni, és igyekszem továbbra is eredményesen és becsülettel képviselni a magyar futballt külföldön. Az elhatározásomat először Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével közöltem, akinek köszönöm, hogy rendkívül korrekt módon tudomásul vette a döntésemet. Ezt követően a szövetségi kapitányt is tájékoztattam, aki szintén megértette és elfogadta, hogy így döntöttem.
 
A korábbi magyar, lengyel és amerikai (MLS) gólkirály hozzátette, a jelenlegi és a korábbi szövetségi kapitányokkal is jó volt a viszonya, döntésében nem játszanak szerepet személyes konfliktusok, viták.
 
– Maximalista vagyok, sosem dőltem hátra, így természetesen tudom, hogy sokkal több is lehetett volna a válogatott karrieremben. De semmiféle rossz emlék vagy keserűség nincs bennem, egyszerűen arról van szó, hogy a jövőben minden energiámat a klubfutballra szánom, emellett a lehető legtöbb időt szeretnék az Egyesült Államokban élő családommal tölteni. Profi játékos ritkán beszélhet erről őszintén, de ebben a pillanatban talán elmondhatom, szeretnék jó családapa is lenni, ehhez pedig közösen eltöltött idő is kell – fogalmazott a támadó.
 
A tavaly az Év Játékosának megválasztott csatár azt is elmondta, kapcsolatban marad a szakvezetéssel, játékostársakkal, illetve az MLSZ vezetőivel, és tiszta szívből szurkol a nemzeti csapat sikeres szerepléséért, illetve a jövőben is minden tudásával segíti a magyar futballt.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC