nb1.hu

Nemzetek Ligája kegyetlen sorsolása: Marco Rossi reagált

Gyorsértékelés a szövetségi kapitánytól.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy sorsoltak a Nemzetek Ligájában, a magyar válogatott ráadásul nagyon kemény csoportba került.

A sorsolást követően így reagált Marco Rossi az mlsz.hu-nak:

,,Mondhatjuk, hogy mindegyik kalapból a legerősebb csapattal kerültünk össze. Az Európa-bajnok, az Eb-ezüstérmes és Németország, borzasztó nehéz csoport, amelyben ahogy az utóbbi időben már többször is előfordult velünk, ismét mi vagyunk a leggyengébbek. Akkor sem adtuk fel és harcoltunk, és most is ugyanezt fogjuk tenni! Az ellenfelek szinte minden kulcsjátékosa többet ér a szakmai oldalak szerint, mint a mi teljes keretünk. Ennek ellenére, ahogy korábban is, most is arra fogunk törekedni, hogy a legjobbunkat nyújtsuk ellenük. Ismerjük őket, Olaszország kivételével tapasztalatból tudjuk, hogy mennyire erősek. Rengeteget kell majd futnunk és harcolnunk ellenük, egészen biztos, hogy többet lesz náluk a labda, mint nálunk, így a labdaszerzésre és az azt követő játékelemekre kell majd nagyon felkészülnünk. Szintén előnyünk, hogy pontosan tudjuk, milyen Európa legjobb csapatai ellen futballozni, sőt, ezt a helyzetet már többször megoldották játékosaink emlékezetes mérkőzéseken. Ugyanakkor, ha sikeresek akarunk lenni, az idén Anglia és Németország ellen játszott mérkőzéseinket el kell felejtenünk, a jövőben kell gondolkodnunk, mivel azok a kivételek voltak, amikor egy kisebb csapat egy erősebb ellen tízből egyszer kiugró eredményt tud elérni, vagyis az alapokról kell felépíteni a játékunkat ellenük, mostantól pedig még nagyobb erővel és elszántsággal dolgozunk azért, hogy ez ismét sikerüljön. Minden mérkőzés 0-0-lal kezdődik és a végeredményt rengeteg apró tényező befolyásolja. Azon leszünk, hogy ezek a tényezők minél kevésbé segítsék ellenfeleinket, és amennyire lehet, harcos, jó játékkal megnehezítsük az életüket."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC