nb1.hu

Nemzetek Ligája: ez vár a magyar válogatottra – RÉSZLETEK

Majdnem teljes a mezőny és a program is.

Három kivételtől eltekintve kialakult a labdarúgó Nemzetek Ligája következő, 2022/23-as szezonjának mezőnye, amelyben Magyarország az élvonalban szerepelhet, mivel szerdán feljutott a másodosztályt jelentő B divízióból.

A legjobbakat felvonultató A osztályban egyetlen hely kiadó, ugyanis a Svájc-Ukrajna mérkőzést nem tudták lejátszani szerdán, márpedig annak eredménye dönti el, hogy melyik gárda esik ki a második vonalba. Ennek ellenére az biztos, hogy az A divízió mind a 16 csapata résztvevője a 2021-re halasztott Európa-bajnokságnak.

A másik két kérdőjel a C divízió két kiesője. Mivel a legalsóbb, D osztályban csak két csoport és így két feljutó van, ezért a harmadosztály négy csoportutolsója oda-visszavágós osztályozót vív a bennmaradásért. A Moldova-Kazahsztán és az Észtország-Ciprus párharcokat jövő márciusban rendezik.

A tervek szerint a sorozat harmadik idényének csoportkörét 2022 júniusában és szeptemberében bonyolítják le, nyáron négy, kora ősszel pedig két fordulót játszanak a csapatok. A menetrend nem változik, azaz a legjobbakat felvonultató A és a másodosztályt jelentő B divízió négy csoportjának utolsó helyezettjei kiesnek. Fordítva pedig a B és a harmadosztályú C divízió négy-négy csoportgyőztese feljut. A C divízió négy csoportutolsója osztályozót vív a bennmaradásért, a két vesztes esik ki a D divízióba, ahonnan a két csoportgyőztes kerül a helyükre. Az élvonal négy csoportelsőjének minitornájára, amely a végső győztesről dönt, 2023 júniusában kerül sor.

A Nemzetek Ligájából vélhetően ismét megszerezhető lesz pótselejtezős hely a 2024-es kontinensviadalra, de erről még nem tájékoztatott az európai szövetség (UEFA).
 

A divízió: Olaszország, Belgium, Franciaország, Spanyolország (csoportelsők), Hollandia, Dánia, Portugália, Németország (csoportmásodikok), Lengyelország, Anglia, Horvátország, Ukrajna/Svájc (csoportharmadikok), Ausztria, Csehország, MAGYARORSZÁG, Wales (B-ből feljutók)

B divízió: Bosznia-Hercegovina, Izland, Svédország, Ukrajna/Svájc (A-ból kiesők), Norvégia, Skócia, Oroszország, Finnország (csoportmásodikok), Románia, Izrael, Szerbia, Írország (csoportharmadikok), Montenegró, Örményország, Szlovénia, Albánia (C-ből feljutók)

C divízió: Észak-Írország, Szlovákia, Törökország, Bulgária (B-ből kiesők), Luxemburg, Észak-Macedónia, Görögország, Fehéroroszország (csoportmásodikok), Azerbajdzsán, Georgia, Koszovó, Litvánia (csoportharmadikok), Moldova/Kazahsztán, Észtország/Ciprus (osztályozón bennmaradók), Feröer-szigetek, Gibraltár (D-ből feljutók)

D divízió: Moldova/Kazahsztán, Észtország/Ciprus (C-ből kiesők), Málta, Liechtenstein (csoportmásodikok), Lettország, San Marino (csoportharmadikok), Andorra (csoportnegyedik)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC