nb1.hu

Németh Krisztiánt az NB I-be hívják az Egyesült Államokból

Korábban tisztáznia kellett a Columbus bejelentését.

Miután a Columbus Crew megnyerte az Egyesült Államok bajnokságát, bejelentésre került, hogy a klub nem kíván élni Németh Krisztián fél+1 éves szerződésébe foglalt opciós joggal. Németh egyébként a döntőben kispados volt.

Másnap viszont már részletezve lett a bejelentés, ami szerint annyi volt a lényeg, hogy a jelenlegi feltételeket nem viszik tovább a felek a folytatásra. Ezt támasztja alá, hogy Caleb Porter vezetőedző személyesen közölte a magyar támadóval, számít rá a 2021-es szezonban.

Az esettel kapcsolatban Németh a Jenkifocinak elmondta, mindkét félnek vannak jogos és érthető módosítási javaslatai a szerződést illetően, megítélése szerint dűlőre fognak jutni a közös folytatásról.

 

Az nb1.hu úgy tudja, Németh sorsa még nem dőlt el véglegesen, ráadásul azért, mert honlapunk információi szerint a MOL Fehérvár FC is szívesen látná a soraiban a támadót, aki szeretne a válogatottba visszakerülni, hogy tudjon játszani az Európa-bajnokságon.

 

Mint ismeretes, Nikolics Nemanja, amikor a Chicago játékosa volt, lemondta a szereplést a nemzeti csapatban a sok utazás miatt. A nagy távolság, illetve a világjárvány okozta (utazási) nehézségek és más egyéb okok miatt Némethnek is több esélye lenne bekerülni a válogatott keretébe, ha „folyamatosan játszana” és szem előtt lenne. Ezért is lenne az NB I megfelelőbb terep a számára.

Mint ismeretes, a bajnokság bizonytalansága és a válogatottbeli remélt szereplés miatt tért haza az USA-ból Baráth Botond, a Kispest középső védője is.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC