Németh Krisztián és a jó sztori esélye

Ott lesz-e az Eb-n?

Forrás: DIGI Sport / Sport24

A Sport24 az alábbi jegyzetet küldte a honlapunknak:

Németh Krisztián már a harmadik amerikai klubjában szerepel, és a Columbus Crew csapatával elérheti pályafutása talán legnagyobb sikerét. Csereként a magyar csatár is részese volt a Nashville elleni hosszabbításos győzelemnek, amely révén a Crew bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe. Németh pedig akár két korábbi csapata ellen is futballozhat még az idén, majd – amint a DIGI Sport híradójának elmondta – szeretné magát visszaverekedni a válogatottba.

"Ebből még egy jó sztori is kialakulhat. A New Englanddel játsszuk a konferenciadöntőt, néztem őket, veszélyes ellenfél, jó játékosokat igazoltak. Aztán pedig, ha a Kansasnek sikerül átverekednie magát az elődöntőn, döntőn, akkor a nagydöntőben ellenük játszanánk, ráadásul Kansasben. Szurkolok nekik, mert egy jó Kansas City-Columbus döntőnek nagyon örülnék. Sallói Danival tartjuk a kapcsolatot, pont írtam neki, hogy most ők jönnek a Kansassel, reméljük, hogy létrejön a döntő” – nyilatkozta Németh Krisztián telefonon a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek.

A 31 éves csatár igyekszik ismét bizonyítani az MLS-ben, az eddigi öt Columbus-meccsén egy gólt szerzett. „A mérkőzéseken egyre jobb formában éreztem magam, és amikor (Gyasi) Zardes megsérült, akkor több lehetőséget kaptam kezdőként. Az utóbbi három-négy meccsen visszajött, jól is játszik, szinte mindegyik meccsen gólt rúgott vagy gólpasszt jegyzett, én pedig inkább csereként álltam be. De nyilván azért van még több bennem, nem vagyok százszázalékos, de úgy érzem, visszatértem arra a szintre, hogy lehet rám számítani.”

Négy éve Bernd Storck is számított rá a foci-Eb-n, Németh pedig reméli, hogy jövő nyárig még visszakerülhet a Marco Rossi-féle csapatba is. „Ez attól függ, hogyan sikerül a következő fél év, szeretnék gólokat rúgni, aztán ezzel felkelteni a kapitány érdeklődését újra irántam. De jelen pillanatban most arra koncentrálok, hogy jó állapotban legyek, és tényleg megadjam azt az esélyt arra, hogy számításba vegyenek majd.”

Németh Krisztián legközelebb vasárnap mutathatja meg a gólérzékenységét a New England ellen, ahol a tét már az MLS-nagydöntőbe jutás lesz.

Legfrissebb híreink