nb1.hu

Nem úszták meg az akadémisták felcsúton

A legvégén döntött a légiós.

Puskás Akadémia-Honvéd 0-0

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel ér véget a Puskás Akadémia és a Honvéd összecsapása, ám a végén jött a dráma. A Honvéd nagyon nehéz helyzetben utazott Felcsútra, hiszen Bódog Tamás vezetőedző újra pozitív koronavírus-tesztet produkált, így nem lehetett ott. A játékosokat sem kerülte el a vírus, ezért a padon ott ült egy 14 éves akadémista is. A presztízsmeccsen azonban a nehéz körülmények ellenére végig küzdött a kispesti csapat. A szurkolók ezt azzal jutalmazták, hogy a mérkőzés után kihívták magukhoz a csapatot és megtapsolták, annak ellenére, hogy a kispesti ultrák szemében tilos kikapni a Puskás Akadémia ellen.

A MECCS FŐSZEREPLŐI: A KISPESTI SZURKOLÓK

Egész meccs alatt hangosan és szünet nélkül szurkoltak, rajtuk nem múlott semmi ezúttal sem, a bekapott gól után sem szakították meg az éneküket. Mint ismert, a tegnap este a kormány által bejelentett szigorítások értelmében csak minden harmadik széken lehet ülni. A Honvéd-ultrái ezt betartották (ugyan nem ültek, hanem álltak), így semmibe nem lehet belekötni velük kapcsolatban.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A GÓL

Már a lefújáshoz közeledett a meccs, azonban ekkor érkezett Meissner és eldöntött mindent. Nagyon fontos találat volt abból a szempontból is, hogy ezzel a győzelemmel kimászhat a gödörből a Puskás Akadémia. 

A GÓL TÖRTÉNETE:

90+1.p.: Van Nieff adta középre a labdát jobbról, egy szabadrúgás után, Meissner lehagyta az emberét és a kapuba továbbított. 1-0

 

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő fordulóban Paksra utazik a Puskás Akadémia, míg a Honvéd a Budafok vendége lesz.

JEGYZŐKÖNYV:

Puskás Akadémia FC-Budapest Honvéd FC 1-0 (0-0)
Pancho Aréna, 623 néző, v.: Erdős
Puskás Akadémia FC: Tóth B. – Radics, Spandler, Meissner, Nagy Zs. – Urblík (Plsek, 18.), van Nieff – Slagveer (Kiss T., 53.), Knezevic (Corbu, 87.), Baluta (Tamás N., 53.) – Mance
Budapest Honvéd: Tujvel – Baráth, Kamber, Lovric – Kocsis D. (Kerezsi, 77.), Szendrei, Hidi, Bocskay, Zsótér (Keresztes, 94.) – Tóth-Gábor (Németh D., 67.), László D. (Kesztyűs, 77.)
gólszerző: Meissner (90.)
sárga lap: Mance (51.), van Nieff (73.), Kiss T. (92.), illetve Tóth-Gábor (33.), Zsótér (45+1.), Kerezsi (84.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC