Nem tetszik a Vidi edzőjének, hogy most kell játszaniuk a Fradi ellen

Egy gól dönthet, állítja az alapember.

Forrás: molfehervarfc.hu

Szakmai csúcsrangadóra kerül sor szombat este, hiszen a címvédő, és jelenleg is első Ferencváros a második helyezett MOL Fehérvár FC-t fogadja a Groupama Arénában.

A Fehérvár beragadt a tavaszi rajton, hazai pályán a Honvéd ellen játszott gól nélküli döntetlent, majd az Újpest vendégeként a mérkőzés végén csikarta ki a győzelmet (1-0), hogy aztán ismét pontokat veszítsen Debrecenben (1-1).

Az előző fordulóban tovább folytatódott a "sorminta", és a döntetlen után, győzelem következett a székesfehérvári klubnál, de a Mezőkövesd elleni 2-1-es siker korántsem sem volt magabiztosnak nevezhető, Kuttor Attila együttesétől két gólt is elvett a játékvezető, és bizony közelebb is volt a matyóföldi alakulat az egyenlítéshez, mint a Vidi a harmadik gól megszerzéséhez.

Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója próbálja is tovább erősíteni együttesét, a nagy visszatérő Nikolics Nemanján kívül a román válogatott Dragos Nedelcu-t, az FCSB (korábban Steaua Bukarest) játékosát is Székesfehérvárra csábítaná a sportigazgató a román sajtóhírek szerint.

A középpályás Magyarországra is utazott, de korántsem biztos, hogy végül meg tudnak egyezni a felek. Több román sportportál is arról számolt be, Nedelcu mégsem igazol az NB I-be, a 22 éves középpályás ugyanis személyes igényei miatt nem tudott egyelőre megegyezni a fehérvári vezetőséggel.

Román szappanopera a köbön: mi lesz a Vidi kiszemeltjével? - NB1.hu

Forrás: Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy Nikolics Nemanja leigazolását követően még egy játékos szerződését tervezte/tervezi a MOL Fehérvár csapata: a román válogatott Dragos Nedelcuról korábban a FCSB (korábban Steaua) elnöke, Gigi Becali elárulta, elengedi őt a székesfehérváriakhoz, hisz nem épp elégedett a játékával.

 

Nehezítheti Joan Carrillo vezetőedző munkáját, hogy hétközben Magyar Kupa találkozón lépett pályára a csapata Szegeden az Újpest ellen (0-0), míg a Ferencváros már nem érdekelt a kupasorozatban illetve a Derbi, a lilák elleni rangadója is elmaradt a zöld-fehér egyletnek, így jóval pihentebben várhatja a címvédő a bajnokság szempontjából kulcsfontosságú meccset.

Érintetlenek maradtak a kapuk az Újpest és a Fehérvár szegedi kupameccsén

 

Kérdés, nem zökkentek-e ki a 3 idei bajnokiból kettőt megnyerő (Paks 4-0 otthon, Kisvárda 2-1 idegenben) és egyszer ikszelő (Honvéd 0-0 otthon) ferencvárosiak a játék ritmusából?

Az FTC három ponttal előzi meg közvetlen riválisát, de az említett Újpest, és a korábban elmaradt, a Debrecen elleni mérkőzéseket is később pótolják Lovrencsicsék.

Carrillo kiemelte, hogy nem épp a legideálisabb időpontban játsszák a rangadót, és véleménye szerint a versenykiírásnál figyelembe kellene venni, hogy egy ilyen fontos összecsapás előtt csapata sorban játssza a tétmeccseket:

"Számunkra elég komplikált most a helyzet, ahogy a mérkőzés előtt is beszéltem róla. Friss csapatok ellen játszunk sorozatban, közben mi múlt héten Debrecenben léptünk pályára, szombaton a Mezőkövesd ellen játszottunk, majd Szegeden az Újpest ellen léptünk pályára a Magyar Kupában, majd jön a Ferencváros elleni rangadó és a kupameccs visszavágója. Igyekszünk kontrollálni a labdarúgók játékperceit, hiszen ilyenkor magasabb a kockázata a sérüléseknek. Azt hiszem, azoknak, akik a döntéseket hozzák a versenykiírásokról, ezeket a dolgokat figyelembe kéne venniük.  Az biztos, hogy személy szerint én mindkét sorozatban harcolok majd a végsőkig. A meccsen Szegeden is győzelemre készültünk, voltak is helyzeteink, talán lőttünk gólt is, a lefújás után legalábbis nekem azt mondták, hogy a felvételek alapján valószínűleg bent volt a labda... Ahogy a tv-ben is mondtam a lefújás után, a hibák benne vannak a labdarúgásban minden fél részéről. A döntetlennek egyáltalán nem örülök, de most először a Ferencváros elleni bajnokira koncentrálunk, utána visszahelyezzük a fókuszt az Újpest elleni párharcra.”

A Fradi elleni jó szerepléshez nagyban járulhat hozzá, a Fehérvár kapusa, Kovácsik Ádám szereplése, aki nem számít sok gólra szombat este:

"Csalódottak vagyunk a keddi kupameccs végeredménye miatt, győzni szerettünk volna az Újpest vendégeként, ez sajnos nem sikerült, de hazai pályán mindenképp ki kell harcolnunk a továbbjutást jövő héten. Előtte azonban egy fontos bajnoki rangadó vár ránk a Ferencváros ellen. Tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a Groupama Arénában, hiszen közel 3 éve nem szenvedett hazai pályán vereséget a bajnokságban a Ferencváros. Ugyanakkor tavaly tavasszal mi nyerni tudtunk ott a Magyar Kupában, ebből mindenképp erőt meríthetünk. Azt most még nem tudom megmondani, hogy számunkra előny vagy inkább hátrány lesz az, hogy ellenfelünk a múlt héten nem játszott tétmeccset, míg nekünk bajnoki- és kupameccsünk is volt az elmúlt napokban. Nem is szeretnénk ezzel különösebben foglalkozni, mindegy, ki hogyan megy bele a meccsbe, a fontos az, hogy mi szerezzük meg a 3 pontot. Ellenfelünk keretében remek labdarúgók vannak, ha mindenképp ki kéne emelni valakit, aki szerintem a legveszélyesebb lehet, akkor Isaelt vagy Bolit emelném ki. Nem számítok sok gólra szombaton, véleményem szerint egy találat fog dönteni a 3 pont sorsáról, hiszen mindkét együttes híres arról, hogy a védelmét jól szervezi meg. Bízom benne, hogy azt az egy gólt, mi szerezzük majd" - mondta a hálóőr klubja honlapjának.

Az idei bajnokságban, októberben már találkoztak a felek, akkor a Fradi Sigér duplájával 2-1-re nyert a Vidi otthonában, amely Milanov révén szépített a találkozó végén.
 

 

 

A Ferencvárost hazai pályán megverni nem könnyű feladat, a zöldek 2017. április 15. óta nem találtak legyőzőre a bajnokságban (akkor a Vasas győzött a zöldek otthonában).

A Fehérvárnak viszont mindenképp a három pont megszerzése a cél, hiszen, ha nem sikerül bevenni a Groupamát Elekéknek, egy pontosztozkodás esetén, és a Fradi elmaradt meccsei behúzásával, akár 9 pont is lehet a címvédő előnye 12 fordulóval a bajnokság vége előtt. Hazai siker esetén, talán a legvérmesebb piros-kék drukkerek sem bíznának már a bajnoki címben, akik egyébként, szép számmal és különvonattal érkeznek majd a fővárosba.

A vendégszektor szépen meg lesz töltve, és ez minden bizonnyal, a hazai oldalon sem lesz másképp, igazán jó hangulat és reményeink szerint élvezetes rangadó vár a szurkolókra.

A VIDI KÖZLEMÉNYE A SZURKOLÓINAK:

Február 15-én lépünk pályára a Ferencváros vendégeként a Groupama Arénában, a rangadó 19:30-kor kezdődik.

JEGYVÁSÁRLÁS

A mérkőzésre a jegyek elővételben és meccsnapon is egységesen 2850 forintba kerülnek. Online vásárlás esetén klubkártya és személyes adatok megadása kötelező, a VidiShopban és a Groupama Aréna jegypénztárában csak személyes adatok megadása szükséges.

MEGKÖZELÍTÉS, BELÉPÉS

A stadion közvetlen közelében a parkolási lehetőség erősen korlátozott, így személygépjárművel érkező szurkolóink számára azt javasoljuk, hogy a Lurdy-ház parkolójában álljanak meg.

A stadion kapui és a vendégpénztár egyaránt 17:30-kor nyit, büfé a vendégszektorban lesz.

BÜFÉ

Fontos információ, hogy a Groupama Aréna büféiben csak repohárban lesz lehetőség italt vásárolni. A pohár betétdíjas, azaz visszaváltható, melynek összege 350 Ft. Ezt a szurkolók a vásárlás idején italukkal - akár üdítő, vagy sör - együtt fizethetik ki. A repoharakat a büfé zárásáig tudják visszaváltani a vendégszektor büféjében.

SZURKOLÓI VONAT

A mérkőzésre klubunk szurkolói vonatot indít, melyre február 6-tól február 14-én 17 óráig lehet jelentkezni a VidiShopban (nyitvatartás: munkanapokon 10:00-17:30, ebédszünet 13:00-13:30). Az utazásra jogosító szelvény ára 2000 forint.

A különvonatra február 15-én, szombaton 17:00-tól lehet felszállni és 17:27-kor indul Székesfehérvárról, majd a mérkőzést követően 22:20-kor hagyja el a Ferencvárosi pályaudvart. A szurkolói vonat első két kocsijában az RBD tagjai utaznak majd, többi drukkerünknek a mögöttük lévő vagonok igénybevételét javasoljuk.

Legfrissebb híreink