nb1.hu

Nem méltó a Lokihoz – Tőzsér

Gödörben van a Debrecen.

Nem sikerült jól az ősz a Debrecennek, erről mesélt Tőzsér Dániel.

A DVSC a 8. helyen telel az NB I-ben, 19 pontot gyűjtöttek. A Loki csapatkapitány, aki nemrég játszotta le a 150. NB I-es mérkőzését, így foglalta össze az elmúlt időszakot:

,,Pályafutásom során talán egyik gárdámmal sem voltam olyan gödörben, mint most a Lokival. Az egész együttes nevében mondhatom, nem méltó a DVSC-hez az a teljesítmény, amelyet a bajnokság eddigi részében nyújtottunk. Jól rajtoltunk, három győzelemmel kezdtünk, akkor meg sem fordult a fejünkben, hogy ilyen mértékű sikertelenség követi majd az utána lévő időszakot. De sajnos nem jöttek az eredmények, váratlan vereségeket szenvedtünk, amelyre természetesen sem mi, sem pedig a szurkolóink nem számítottak. Gondolok itt elsőként a Kaposvár elleni hazai mérkőzésünkre, ahol hiába dolgoztunk ki számtalan helyzetet, mégis a somogyiak nyertek 1-0-ra úgy, hogy addig még pont nélkül álltak a bajnokságban. Azt gondolom, minden mérkőzésre próbáltunk a lehető legjobban felkészülni, és egyértelműen arra törekedtünk, hogy három pontokat szerezzünk. Sajnos nem így lett, egyéni hibákat is vétettünk, és sokszor nem volt mellettünk a szerencse sem, például az Újpest elleni idegenbeli bajnokinkon, amelyen a 87. percben még 2-1-re vezettünk, mégis 3-2-es vereséget szenvedtünk. Az ilyen találkozók voltak azok, amelyekkel csökkent az önbizalmunk, és hiába volt sok lehetőségünk a gólszerzésre egy-egy meccsen, nem tudtuk értékesíteni őket, az ellenfél pedig könyörtelenül kihasználta a sajátjait. Nyilván nagyon sajnáljuk és bennünket is rosszul érint, hogy a 8. helyen telelünk, de ennél sokkal több kell a jövőben.

 

Remélhetőleg mindenki tiszta fejjel és újult erővel vág bele a felkészülésbe, mert szó sem lehet arról, hogy a DVSC-nek a kiesés elől kelljen menekülnie!"

 

Tőzsér a 15 őszi meccsen 13-on lépett pályára, ezeken mind kezdett. Összesen 1099 percet töltött a pályán, ezalatt 1 gólt szerzett. Január végén a Debrecen hazai pályán fogadja az Újpestet, majd a Puskás Akadémiánál fog vendégeskedni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC