Nem jól sikerült cáfolat: tényleg edzőt kereshet a ZTE

Bedobtak a köztudatba még egy nevet.

Forrás: ZTE

Mint tegnap jeleztük, az nso.hu arról adott hírt, hogy az NB I-ben a 10. helyen 5 ponttal álló ZTE edzőváltásra készül, a tavasszal a csapatot megmentő, eleve egerszegi legenda Waltner Róbert helyét az az Aczél Zoltán venné át, aki az eltiltása utáni visszatérését követően Dabason és Kozármislenyben is bizonyította, hogy amúgy tényleg ért a labdarúgáshoz, utóbbi csapattal jelenleg második helyen áll az NB III Közép-csoportjában.

A megyei honlap, a zaol.hu a következőket írta a témával kapcsolatban:

„Aczél Zoltán mellett úgy tudjuk, hogy Supka Attila neve is szóba került az egerszegieknél. Nem lennénk meglepve, ha a vasárnapi, MTK Budapest elleni találkozó sorsdöntő lenne ebben a kérdésben. Természetesen a legtisztább, ha megkérdezzük mi a helyzet edzőügyben.”

A megyei lap a következő választ kapta a megkeresésére: 

„Köszönjük a megkeresését. Klubunk átigazolási pletykákra nem reagál, Waltner Róbert a ZTE FC vezetőedzője. A klubot érintő minden változásról a hivatalos oldalainkon tájékoztatjuk szurkolóinkat és a médiát.”

A ZTE sajtóosztálya tehát a szokásos, sablonos, unalmas választ adta, amit a jelek szerint nagyon, de nagyon kevesen hisznek el.

Egyrészt azért, mert nem cáfolták azt, hogy új edzőt keresnének (pedig ez akart ám lenni a mondanivalójuk lényege, mert egyetlen csapatnál sem a nyugalmat elősegítő állapot az edzőkeresés), másrészt meg azért, mert Feleki Attila, a Kozármisleny ügyvezetője megerősítette az nso.hu-nak, hogy volt kapcsolatfelvétel a Zalaegerszeg részéről Aczél Zoltán miatt.

Azaz, a sportnapilap honlapja azt tudta meg, hogy edzőt keres a ZTE, azt is, hogy kivel vették fel a kapcsolatot, ezt a kiszemelt klubja megerősítette, a ZTE meg csak pletykának minősítette az esetet, de nem cáfolta.

Miközben a megyei lap meg bedobott még egy jelöltet a köztudatba...

FRISSÍTÉS, 14.14:

Legfrissebb híreink