nb1.hu

Nem érzik úgy a labdát a DVTK kapusai, mint korábban

Edzésmunkáról nyilatkozott az edzőjük.

A Diósgyőr kapusai megkezdték a közös munkát Andrusch Józseffel. Branislav Danilović, Antal Botond és Bukrán Erik betartja a különböző óvintézkedéseket, és a hálóőrök arra is figyelnek, hogy egymástól kellő távolságot tartva gyakoroljanak. Andrusch József elmondta, a hálóőrök is megkapták az egyénre szabott edzésprogramot, ami főleg futásból és erősítésből állt. Úgy véli, az idő múlásával egyre jobban hiányzott a valódi kapusmunka. 

"Hiába futja le valaki akár tízszer a maratont, és emel ezer kilót, a kapuban egészen más izmokat mozgat meg, a dinamikus elrugaszkodások teljesen más mozgásformát jelentenek, másként működik a keringés is. Ismét kiderült, a kapusnak a zenészekhez hasonlóan minden nap gyakorolni kell. A klubvezetés beleegyezett a kapusedzések megtartásába azzal a feltétellel, hogy továbbra is betartjuk a járvány elején felállított protokollt, illetve senki nem kötelezhető a közös munkára. Jelenleg Branislav Danilović, Antal Botond és Bukrán Erik egymástól kellő távolságot tartva heti háromszor másfél órát edz, mert az összetett feladatuk nem reprodukálható más módon.

 

Az elején érződött a kihagyás, nem volt ritmusa, dinamikája a mozgásnak, olyan labdák csúsztak ki a kézből, amit máskor tízből tízszer megfognak. Nincs ebben semmi meglepő, a kapusszakma finommozgásokból áll, az átlagos kapust ezredmásodpercek választanak el egy jó kapustól. Mi sem tudjuk, mikor folytatódik a bajnokság, ezért az a cél, hogy 85 százalékos állapotban várjuk a csapatedzés kezdetét – nem akarom túlpörgetni őket -, hogy akkor 7-10 nap alatt ismét csúcsformába lendüljön mindenki.

 

Arra viszont alkalmas ez az időszak, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a hiányosságok pótlására, amit év közben háttérbe szorít a hétvégére készülés. Ilyen például a gyengébbik lábbal történő játék, így van olyan, aki háromszor annyi kirúgást végez el most ballal, mint jobbal" – fogalmazott a DVTK kapusedzője a csapat hivatalos weboldalának

A piros-fehér klub mezőnyjátékosai továbbra is otthon készülnek a bajnokság folytatására. Feczkó Tamás együttes jelenleg az ötödik helyen áll az NB I táblázatán. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC