nb1.hu

Nem csak a visszatérő Fradi Tábornak kedveskedik lezárásokkal a BKV

Budapest – Lesz ám bőven türelmetlenség.

Mint ismeretes, a szombati, FTC-DVSC mérkőzésen tér vissza a Fradi Tábor. De lesz majd még Budapesten, szintén parádésnak ígérkező, Honvéd-Puskás Akadémia is, az Újpest-Vasas Dunaújvárosban lesz.

 

Mindkét pesti meccsre a legtöbben a metrós utazást tervezhetik, tök feleslegesen, mert a város vezetése, és így a BKV is másképpen rendelkezett.

 

Tudjuk ám, hogy már BKK a sokat szapult cég neve, de a hivatalos elnevezéseket csak azok kedvelik, akik kitalálják őket, a nép és a szurkoló továbbra is BKV-nak hívja.

 

Újpest-címer: egyeztettek az ultrák a vezetőkkel – NB1.hu

Címer ügyben egyeztettek az újpesti ultrák és a vezetők

Szóval, hétvégén elkezdődik a 3-as metró felújítása az északi szakaszon, ezért cserébe a teljes vonal le lesz zárva hétvégenként. Bizony! Mert a vágányzárak ideje alatt a déli és középső szakaszokon szigetelési és szerkezetjavítási munkákat végeznek majd.

 

Viszont lesznek majd metrópótló buszok, amikből egy darab jóval kisebb, mint egyetlen metró kocsi, amiből nem ennyi van egy szerelvényen egymáshoz „csatolva”, így jó sok busz kell majd, ezért hétvégenként a hétközben megszokott dugókra lehet majd felkészülni, hogy mi lesz a dolgos hétköznapokon, abba inkább bele sem gondolunk.

 

 

Biztos lennének olyanok is, akik mondjuk, 3-as villamossal mennének az Ecseriig és onnan valamelyik meccsre, nos, nekik jeleznénk, az a villamos sem jár majd.

 

 

Félre értés ne essék, a metrót fel kell újítani, mert több para is volt már miatta az elmúlt időszakban, de az is tény, hogy ez bizony közlekedési nehézségekkel jár, ami viszont feszültségeket okozhat az utasok köreiben.

Megyei bajnoki: közbelépett a láncfűrészes szurkoló – videó – NB1.hu

Láncfűrészes szurkoló

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC