Nem az AS Roma elleni a legfontosabb meccsük Dzsudzsák szerint

És teljes mértékben igaza van.

Forrás:

ÍME, A DVSC NB1.HU-NAK KÜLDDÖTT KÖZLEMÉNYE:

"Nem mindennapi lesz a DVSC nyári felkészülésének utolsó edzőmeccse, ugyanis az olasz futball egyik top gárdájával, az AS Romával csapnak össze Dzsudzsák Balázsék Frosinonéban július 25-én, vasárnap 19 órától. Csapatkapitányunk számos nagy mérkőzésen, számos nagy játékos ellen lépett már pályára, de természetesen a José Mourinhóék elleni kilencven perc is bizonyára maradandó emlék marad a számára.

– Nagyon nagy lehetőségnek tartom a Róma elleni edzőmeccset, egy igazán extra program lesz a hétvégére – fogalmazott mosolygósan a Loki 19-es mezszámú futballistája, Dzsudzsák Balázs. – Nyilván minden labdarúgónak nagy szó, hogy egy ilyen összecsapás megadatik az életében, mindannyiunk nevében mondhatom, nagyon várjuk már a vasárnap estét. Barátságos hangulatra számítok, de minden tekintetben jó erőfelmérő lesz a számunkra. Nem mindennapi, hogy a DVSC az AS Roma vendégeként kap lehetőséget, de természetesen a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni Olaszországban. Ahogy már korábban említettem, igazából mindegy, ki ellen futballozunk, az elsődleges szempont, hogy miként tudjuk megvalósítani, amit játszani szeretnénk a csapattal. Most a Róma ellen készülünk, de mindenki tudja, hogy a jövő hét szombati, Budapest Honvéd elleni szezonnyitó a legfontosabb nekünk.

Remek felkészülést tudhat maga mögött a Loki, amely a Tiszakécske, a Budafok, a Soroksár és a Vasas elleni edzőmeccsét is sikerrel vette. Július 31-én, szombaton azonban egy év után ismét NB I-es találkozó vár a DVSC-re.

– Elégedett vagyok az elmúlt hetekkel és a hozzáállással, nagyon jól sikerült az edzőtábor is, le a kalappal az egész társaság előtt. Kemény edzéseink voltak, de jól bírtuk őket, és mindannyian a munkára fókuszáltunk. Izgatottan várom az élvonalbeli rajtot, kíváncsi vagyok, miként tudjuk meglovagolni, hogy ismét az NB I-ben szereplünk, és mennyire tudjuk hétről hétre megvalósítani azt a játékstílust, amit a stáb kér tőlünk. Várom már, hogy ismét az első osztályban futballozzak, jó érzésekkel állok a szezon előtt."

Legfrissebb híreink