nb1.hu

NB I-es csapat kispadján debütálna Lipcsei Péter

A jelenlegi Fradiról és Rebrovról is elmondta a véleményét.

A Blikknek nyilatkozott Lipcsei Péter. A jelenleg az NB II-es Soroksár edzőjeként tevékenykedő korábbi ferencvárosi ikon a 7. helyen áll csapatával, ahol 2017 óta dolgozik, de adott esetben már egy NB I-es csapat kispadján is debütálna.

"Felvetődik a nevem gyakran az első osztályú csapatoknál, de konkrétumokig nem jut el az ügy. Nem vagyok ellenére, hogy más egyesület színeiben debütáljak trénerként a legmagasabb ligában, de ahhoz egy komoly ajánlatnak kell érkeznie. A szurkolók szerintem megértenék, a mai labdarúgás már nem az érzelmekről szól, és muszáj ennek mentén meghozni a döntéseidet is. A Ferencvárosban viszont szívesen lennék akár stábtag is, de Szerhij Rebrov érthető módon, más szakemberekhez hasonlóan, hozta magával a csapatát" – mondta a Blikknek, majd elmondta véleményét Rebrovról és a jelenlegi Fradiról is.

"A szigor tőlem sem áll messze. Rebrov szerencsés helyzetben van, mivel minden posztra akad két kimagasló tudású játékosa. Nálam, aki rosszul játszik, valószínűleg a következő fordulóban is a kezdőbe kerül, a Ferencvárosban viszont lehet padoztatni valakit, ha nem megfelelően teljesít. A taktikai fegyelmet azonban érdemes ellesni a bajnoktól. Tokmac, Boli vagy Laidouni játékát emelném ki, akik nagyon szép focira képesek, s erősségeik a mai Fradinak. A védelemből pedig Blazic az, akinek a teljesítményét a legtöbbre értékelem."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC