Nagyüzem a Magyar Kupában: a Vidi és az Újpest is tévés meccset játszik

27 mérkőzés lesz szerdán.

Forrás: mlsz.hu

Az MLSZ közleménye:

"Szerdán 27 mérkőzéssel folytatódik a MOL Magyar Kupa küzdelemsorozata, csütörtökön két összecsapást rendeznek a 7. fordulóból.

Az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga csapatai kivétel nélkül továbbjutottak a hatodik, vagyis az első főtáblás fordulóból, az NB III-as csapatok közül 21-en léphetnek pályára a legjobb 64 között, míg a megyei I. osztályú együttesek közül tizenegyen tagjai a mezőnynek .

Ebben a fordulóban a másodosztályú csapatok nem voltak kiemeltek a sorsolásnál, vagyis egymással is összekerülhettek. Egy ilyen mérkőzést már múlt héten lejátszottak, ezen a Csákvár 3-1-re nyert a Budaörs otthonában, és ezzel elsőként biztosította a helyét a legjobb 32 között. A másik NB II-es rangadó szerdán a Soroksár és az ETO FC Győr összecsapása lesz.

A másodosztályú csapatok közül a Szentlőrinc, a Nyíregyháza és a Békéscsaba kapott élvonalbeli ellenfelet, előbbi a Puskás Akadémiát fogadja, a nyírségiek a Paksot, a csabaiak a DVTK-t látják vendégül. Az Előre az előző kiírásban a Ferencvárost búcsúztatta, csütörtökön ismét tévés mérkőzésen érhet el bravúrt.

A tavalyi és a tavalyelőtti kupagyőztes, a MOL Fehérvár és az Újpest FC mérkőzése is képernyőre kerül, előbbi Gárdonyba látogat, utóbbi a Dunaújváros otthonában lép pályára szerdán, míg a Nyíregyháza az OTP Bank Ligában remek formába lendülő Paksot fogadja a televízió kamerái előtt.

Magyar Kupa: koronavírus-bejelentést tett az Újpest ellenfele is - NB1.hu

 

A következő forduló sorsolását a november 14-i Bicske-Ferencváros összecsapást követően készítik el."

A szerdai program:

12.30: Gárdony (NB III)–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
12.30: Csácsbozsok-Nemesapáti SE (Zala I.)–Budapest Honvéd
12.30: Lipót Pékség SE (NB III)–Zalaegerszegi TE FC
12.30: Dabas-Gyón (NB III)–Budafoki MTE
12.30: Szentlőrinc (NB II)–Puskás Akadémia FC
12.30: Gyöngyösi AK (NB III)–Mezőkövesd
12.30: Bátaszék SE (Tolna I.)–MTK Budapest 
12.30: III. Kerület (NB III)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
12.30: Zsámbéki SK (Komárom-Esztergom I.)–Tállya KSE (NB III)
12.30: Zalaszentgróti VFC (Zala I.)–Tiszafüred VSE (NB III)
12.30: Ceglédi VSE (NB III)–FC Ajka (NB II)
12.30: Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun I.)–Dorogi FC (NB II)
12.30: Érdi VSE (NB III)–Kazincbarcika (NB II)
12.30: Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar I.)–Dunavarsány (Pest I.)
12.30: Salgótarjáni BTC (NB III)–Pécsi MFC (NB II)
12.30: Taksony (NB III)–Kozármisleny (NB III)
12.30: Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
12.30: BVSC-Zugló (NB III)–Debreceni VSC (NB II)
12.30: Eger SE (NB III)–Vasas FC (NB II)
12.30: FC Nagykanizsa (NB III)–Debreceni EAC (NB II) 
12.30: Monor (NB III)–BFC Siófok (NB II)
12.30: Csomád (Pest I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III)
12.30: Soroksár (NB II)–ETO FC Győr (NB II)
12.30: ASR Gázgyár (BLSZ I.)–Kaposvári Rákóczi FC (NB II)
13.00: Kecskeméti TE (NB III)–Kisvárda
16.00: Ménfőcsanak (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II)
16.00: Dunaújváros (NB III)–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb híreink