nb1.hu

Nagyon komoly büntetést kapott a magyar válogatott

Döntött az UEFA a szlovákok elleni meccsen történtekről.

A magyar szövetségnek zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Eb-selejtező mérkőzést, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak – számolt be róla az MLSZ.

 

Az UEFA fegyelmi testülete zártkapus döntéssel büntette a magyar szövetséget a szeptemberi 8-i Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt.

Noha az MLSZ és maguk a játékosok, valamint a szövetségi kapitány is kérte a nézőket a sportszerű szurkolásra, ennek ellenére az ellenőri jelentések felvételekkel dokumentálták, hogy a nézőtéren több alkalommal, tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat. A döntés során visszaesőként bírálták el a fegyelmi vétséget, mivel az elmúlt öt évben többször is el kellett járni a magyar szövetséggel szemben a nézőtéri rasszista magatartás miatt.

A fegyelmi döntés ismeretében az MLSZ úgy döntött, hogy a Magyarország–Azerbajdzsán mérkőzésre 14 év alatti utánpótlás-játékosok és futballt szerető fiatalok meghívásával igyekszik egy Eb-selejtezőhöz illő szurkolói hangulatot teremteni. A szövetség fellebbezést nyújt be az UEFA felé a döntéssel kapcsolatban, és ezzel párhuzamosan kéri a biztonsági szakemberektől a sportszerűtlen szurkolók beazonosítását.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC