nb1.hu

NAGYÍTÓ: Gróf, Felipe és Horváth András teljesítménye – ELEMZÉS

Mindhárman először védtek az idei bajnokságban. De, hogy?

Három kapus is az érdeklődés középpontjába került a 3. fordulóban, de nemcsak magukon a mérkőzéseken, hanem már előtte is. Gróf Dávid (FTC), Horváth András (Honvéd) és Felipe (Kisvárda) volt az, akiknek a teljesítményét külön figyeltük.

Gróf Dávid (FERENCVÁROS-Kaposvár 1-0)
Először védett tétmeccsen a zöld-fehéreknél, mert a nemzetközi kupameccseken (eddig) Dibusz Dénes bizonyíthatott. Szokott dolog, hogy egy csapatnál, ha két azonos képességű kapus van, akkor felosztják közöttük a feladatokat. Nos, a jelek szerint úgy tűnik, erre gondolnak vagy gondoltak a Fradinál is, a továbbiakban viszont fontos lesz a kapusok szempontjából is, bejut-e a csapat az Európa-liga csoportkörébe.

Grófnak nem volt sok dolga a mérkőzésen, a Rákóczi alig veszélyeztette a hazaiak kapuját. A legnehezebb feladata akkor volt, amikor a második félidő elején védenie kellett Ádám Martin löketét. Megtette…

A védekező munkát jól irányította, látszott rajta, hogy lábbal még mindig teljesen magabiztos. Többször egyből megjátszotta a labdát, de indításokra, mélységi passzokra is vállalkozott.

Amióta a Fradiba igazolt, a Kispest-drukkerek jelentős része azzal (is) piszkálta, hogy mikor véd már.

Viszont a foci a játékosoknak munkahely, minden velejárójával együtt, ezt soha nem szabad elfelejteni, és azt sem, hogy minden ember, így a focisták is szeretnek jobb szakmai- és anyagi körülmények között dolgozni.

 

 

Horváth András (HONVÉD-Kisvárda 1-3)
Ha nem sérül meg 3 évvel ezelőtt, akkor lehet, hogy Gróf Dávid nem futja be azt a pályát, amit végül azóta befutott. Horváth a sérüléséig a Honvéd egyik alapembere volt, átlagon felüli teljesítménnyel, sokan már arról is suttogtak, a válogatott szakmai stábja is élénk figyelemmel kíséri a teljesítményét.

Úgy volt, hogy a kupadöntőben is ő véd májusban a Vidi ellen, de megsérült az egyik meccs előtti edzésen, így kihagyta a finálét. Nyáron is voltak gondjai, így csak most tért vissza bajnoki meccsen a gólvonalra – 3 év szünet után.

Az első várdai gól kapcsán joggal juthat a szurkolók eszébe, hogy az ötösről már nem illik fejesből gólt kapnia a kapusnak, mert magasan beívelt labdára ki kell mozdulnia. Itt viszont nem szögletből, vagy az alapvonal közeléből érkezett a labda, hanem sokkal hátrábbról, a kapu felületének irányába csavarodva, így a védőknek kellett volna tisztázniuk. A második gólnál, Lucas lövését próbálta hárítani legjobb tudása szerint, de a remekül helyezett labdát nem érhette el. Príma átlövés volt.

A harmadik gól miatt szépen kapja az ívet a drukkerektől, de nem emiatt a hibája miatt ment el a mérkőzés, hanem a teljes kispesti összteljesítménynek köszönhetően. Arról, hogy milyen pokol vár a Honvédra, ebben a cikkünkben írtunk.

 

 

Felipe (Honvéd-KISVÁRDA 1-3)
Sokak szerint az NB I legjobb kapusa, a nyári kalandjai után most védett először, egyébként szombaton ezt előre jeleztük az olvasóinknak.

A legsportszerűbb jelenete az volt, amikor Davide Lanzafame remek ollózása után, amikor alig kerülte el a labda a bal felső sarkot (a mozdulat gólt érdemelt volna, ám előtte szabálytalankodott az olasz), megtapsolta a kispestiek csatárát. Volt egy-két megingása, de összességében magabiztosan oldotta meg a feladatát, arról nem beszélve, hogy a védekező játéka is magabiztosabb lett a jelenléte miatt a várdaiaknak.

Hasonló gólt kapott, mint Horváth az első, vendégek által szerzett gólnál, ötösön belülre jött a labda, de Kukoc mesteri beadása után inkább a védőknek kellett volna tisztázniuk.

 

Grófnak tehát nem nagyon volt dolga, Horváthot látni lehetett a 3 év bajnoki kihagyást (de nem miatta nem nyert a Honvéd), míg Felipe magabiztosságot sugárzott a Kisvárdának.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC