nb1.hu

Nagy elismerés érte a Ferencvárost

A klub bejelentése.

A FERENCVÁROS KÖZLEMÉNYE:

"Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk emlékezetes évet tudhat maga mögött. Sergei Rebrov vezetőedző együttese amellett, hogy megvédte bajnoki címét, 25 év után először kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe, azaz Európa 32 elitklubja közé. A sikeres szereplés visszaköszön a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS legfrissebb ranglistáján is.

A világ 392 legeredményesebb klubját felvonultató listán egészen előkelő helyen találjuk a Fradit: ha kizárólag az európai országok csapatait vizsgáljuk, az 55. helyen állunk!

Két izraeli csapat megelőz minket, ha az UEFA égisze alá tartozó tagországok rangsorát vesszük alapul, ebben az esetben tehát 57-ek vagyunk, összességében pedig a 73. pozíciót foglaljuk el, hiszen a teljes listán több más földrész együttese is szerepel.

Az Európa legjobb 60 csapata között jegyzett FTC komoly múlttal rendelkező klubokat előz meg.

Mögöttünk van a két holland sztárgárda, a 2019-ben BL-elődöntőt játszó, négyszeres BEK/BL-győztes Ajax (a világ gárdái közül a 84.) és a korábbi egyszeres BEK-győztes Feyenoord (104.) mellett a cseh rekordbajnok Sparta Praha (91.), a rendszeres BL-szereplő, egyszeres UEFA Kupa-győztes Zenit (94.), a korábbi német bajnok Wolfsburg (97.), a tízszeres belga bajnok, Európa Liga-csoportkörös Standard Liege (101.), bécsi testvércsapatunk, a Fradihoz hasonlóan 1899-ben alapított Rapid Wien (108.), a BL idei nyolcaddöntőjében is érdekelt Borussia Mönchengladbach (112.), a legsikeresebb török labdarúgócsapat, a Galatasaray (116.) a kilencvenes évek egyszeres BL-győztes együttese, az Olympique Marseille (120.) és a spanyol Szuperkupát a múlt héten az FC Barcelona legyőzésével megnyerő Athletic Bilbao (124.) is.

Csupán összehasonlításképpen jegyezzük meg, hogy BL-csoportkörös ellenfeleink mennyire elöl állnak a világ legjobbjait felvonultató versenyben: a G-csoportot megnyerő Juventus 6., a második helyen továbbjutó Barcelona 11., a Dinamo Kijev pedig 41. az európai csapatok között."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC