Nagy Dominik: az ütközésnél roppant egyet a hátam

Budapest – A Fradi középpályása a hétközi fordulóban javítana.

Forrás: Farkas Zsolt/nb1.hu

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában a Vasas 2-1-re legyőzte a Ferencvárost, ezzel átvette a vezetést a tabellán. A zöld-fehérek nem csak a mérkőzést vesztették el, hanem Nagy Dominiket is, aki a 83. percben szerencsétlenül ütközött a Vasas védőjével, Szivacski Donáttal.

 

A fiatal középpályás a lefújás után nyilatkozott a fradi.hu-nak a mérkőzésről és a jelenlegi állapotáról.

 

– Annál az ütközésnél roppant egyet a hátam, nagyot estem, emiatt kellett lecserélni. Szerencsére úgy tűnik, hogy nincs semmi baj, nem sérültem meg – árulta el a legfontosabbakat Nagy Dominik, aki a találkozóról is beszélt. – Nagyon sok gólszerzési lehetőségünk volt, de sajnos csak egyszer találtunk be az ellenfél kapujába, míg a Vasas két lehetőségből kettőt értékesített. Nagyon nehéz lesz megemészteni, hogy hazai pályán vereséget szenvedtünk, ebből a szempontból szerencsés, hogy jövő hét szerdán ismét mérkőzést játszunk. Reméljük, hogy ez a vereség elhalványul majd, magunk mögött tudjuk hagyni.

Legfrissebb híreink