Nagy Ádám keresi a legtöbbet a magyarok közül az olaszoknál

Olaszország – Az összes játékos és edző fizetése nyilvános lett!

Forrás:

A La Gazzetta dello Sport közzétette a Serie A-ban szereplő összes klub összes játékosának fizetését. Ebből kiderül, hogy a Napolitól a Juventushoz igazoló Gonzalo Higuaín keresi a legtöbb pénzt az olasz bajnokságban a 2016–2017-es szezonban, de az is, hogy mennyit tehet zsebre egy szezon alatt a Bolognában futballozó Nagy Ádám vagy a Palermo két magyarja, Balogh Norbert és Sallai Roland – jelezte az nso.hu.

 

 

Nem meglepő, hogy a magyar válogatottal az Eb-t is megjáró, nyáron a Ferencvárost elhagyó Nagy Ádám bolognai fizetése a legmagasabb a magyar játékosok közül, a középpályás szezononként 500 ezer eurót (tehát nagyjából 150 millió forintot) keres. A szerződése 2021-ig szól. Ezzel a félmillió euróval Nagy a klub jobban kereső játékosai közé tartozik, a teljes keretből csak nyolcan rendelkeznek magasabb keresettel. Az első helyen Mattia Destro áll 1.8 millió euróval, csak ő kap egymilliónál többet.

 

 

 

A Palermónál már nincs ennyi pénz a fizetésekre, a szicíliai klubnál csak négy együttes (Chievo, Crotone, Empoli, Pescara) költ kevesebbet a futballisták keresetére a teljes mezőnyben.  Ez a 700 ezer eurós csúcsfizetésen is érezhető, ezt a brazil középpályás, Bruno Henrique teheti zsebre évente. Balogh Norbert keresete a legmagasabb palermói fizetés fele, 350 ezer euró (108 millió forint), ezzel a keretet tekintve az erős középmezőnyben helyezkedik el, míg a nyáron érkező Sallai Roland 200 ezer eurót (60 millió forintot) kap évente. Ez nevezhető kezdő fizetésnek a Serie A-ban.

 

 

 

Legfrissebb híreink