nb1.hu

Nagy Ádám elárulta, melyik országban próbálná ki magát

Óriási harc megy a feljutásért.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt, jelenleg a rájátszást érő negyedik helyen található a Serie B-ben a Nagy Ádámot foglalkoztató Pisa. Bár az együttes a legutóbbi forduló rangadóját elbukta a Lecce ellen, az egyenes ágon való feljutásról továbbra sem tett le. Ugyanis mindössze három ponttal van lemaradva a második Cremonese gárdájától.

Ősztől újra a Serie A-ban futballozna Nagy Ádám, aki alapembernek számít olasz klubjában. A 26 éves magyar válogatott középpályás csapata, az igen szoros bajnokságban továbbra is harcban áll a feljutást érő helyek megszerzésért. Ha sikerrel vennék az akadályt, akkor Nagynak bizonyára nem lenne idegen a terep, hiszen 2016-ban a Bologna együttesében már szerepelt az olasz élvonalban. Három szezont lehúzva összesen 51 mérkőzésen lépett pályára. 

Ezután az Appenninek szomszédságából Anglia felé vette az irányt, ahol két évet futballozott a másodosztályú Bristol Cityben. Amikor végül tavaly nyáron elfogadta a Pisa ajánlatát, sokan támadták, hogy visszalépés Angliához képest. A Bristolban összesen 54 mérkőzésen játszott, amelyeken 3 gólt ért el. Nem ment rosszul neki a játék, de igazából soha nem érezte jól magát a dél-angliai városban.

– Nehéz jól teljesíteni, ha a pályán kívül nem érzi jól magát az ember. Az angol közeg, az angol kultúra annyira távol állt tőlem, hogy emiatt sem akartam volna még egy évet ott lehúzni. Itt sokkal inkább otthon érzem magam, az olasz foci is közelebb áll hozzám, és a beilleszkedésemet is nagyban segítette a korábban Bolognában eltöltött három év. A nyelv ismerete a válogatottban is jól jön, Marco Rossival is tudok olaszul beszélni – mondta Nagy korábban a klubváltása kapcsán a Magyar Nemzetnek.

A Serie B tabellája jól mutatja, hogy a játékos jól döntött, amikor igent mondott az olasz együttes megkeresésére, aki a feljutást tűzte ki célul. Nagy Ádám neve nélkül szinte elképzelhetetlen a Pisa idei kezdőcsapata.

Egyértelműen élvezi az intelligens és nagy munkabírású középpályás a vezetőedző, Luca Dangelo bizalmát. A szezonban 32 mérkőzésen szerepelt, 26 alkalommal kezdőként. Bár gólja nincs, főként az ellenfél támadásainak megszűrése a feladata, amit hibátlanul elvégez.

A Pisa jelenleg negyedik pozíciót foglalja el a húszcsapatos bajnokságban. Harminchat fordulót követően 17 győzelem, 12 döntetlen és 7 vereség áll a csapat neve mellett.

Láthatóan a sok döntetlen az, ami beárnyékolja kissé a csapat teljesítményét. Azonban megszerzett hatvanhárom pontjával már biztos, hogy a rájátszást elérte a csapat, de a bajnoki cím megszerzése sem elérhetetlen. Még két mérkőzés vár Nagyékra a Cosenza és Frosinone ellen. Van mit javítani, ugyanis ahogyan beszámoltunk róla, a Pisa a legutóbbi fordulóban kikapott a Lecce otthonában 2-0-ra, így ha rájátszás nélkül szeretnének osztályt váltani, akkor több hibázás nem fér bele. A magyar középpályás végig a pályán volt a mérkőzésen.

– Az első félidőben még kontrollálni tudtuk a mérkőzést, de a szünetet követően fölénk nőtt a Lecce. Nagyon jól védekeztek, amelynek nem találtuk az ellenszerét. Sajnálom a vereséget, mert a feljutás miatti kiélezett harcban nagyon nem mindegy mennyi pontot szerzünk. Van még hátra két mérkőzés mindent meg kell tennünk, hogy 6 pontot szerezzünk ezeken a találkozókon – nyilatkozta a mérkőzést követően a Pisa vezetőedzője Luca Dangelo.

Az első két helyezett automatikusan kivívja a feljutást, míg a harmadiktól a nyolcadik helyen végző együtteseknek rájátszás következik. Kieséses rendszerben folytatódik a harc, ahol a végző győztes szintén feljut. Nagy Ádám elmondása szerint nagyon jól érzi magát Pisaban és akkor sem lenne szomorú, ha egyszer innen térne haza Magyarországra.

– Ha már így alakult, hogy ott vagyunk a tűz közelében, mindenképpen szeretném a Pisával kiharcolni a feljutást, és utána akár hosszú évekig erősíteni a csapatot a Serie A-ban. Persze, a jó játék magával hozhat új lehetőségeket is, talán egyszer megadatik, hogy Spanyolországban játszhassak, de most úgy gondolom, hogy azzal is nagyon boldog lennék, ha itt, Olaszországban maradhatok, amíg haza nem térek – mondta Nagy. 

Beringer Roland

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC