Nagy a harc az elitkörös kerettagságért az U19-es válogatottnál

Telki – Pozitívnak értékelte az összetartást a kapitány.

Forrás: mlsz.hu

Az MLSZ hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Michael Boris szövetségi edző négynapos edzőtáborozást tartott az U19-es válogatott bővebb keretében számításba vett labdarúgóknak.
 
 
A márciusi, csehországi Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es válogatott keretének gerince az őszi, örményországi selejtezőn már kialakult, de néhány poszton elképzelhető változtatás a tavaszi tétmeccsek előtt, valamint pótolni kell majd a csapat fiataljait, az U17-es válogatottal ugyanabban az időben szintén elitkörön résztvevő Szoboszlai Dominikot és Winkler Andrást. 
 
 
Michael Boris ezért zömében olyan futballistákat hívott meg az e heti összetartásra, akik nem szerepeltek az őszi selejtező körben, de eddig is a bővebb kerethez tartoztak, és adott esetben bekerülhetnek a Csehországba utazó csapatba.
 
 
 
 
„Pozitívan értékelhetjük a mögöttünk álló napokat, több játékos is jól teljesített a felméréseken, valamint az edzéseken, és megmutatta, hogy számíthatunk rá a későbbiekben. Az Eb-selejtező elitkör előtt még egy összetartás vár a csapatra, ekkor már nemzetközi mérkőzést is játszunk majd, ezen a mostani keretből többen is újra lehetőséget kapnak majd. Közben már dolgozunk az elitkörös ellenfelek feltérképezésén, itt elsősorban az első ellenfélre, a csehekre koncentrálunk, de természetesen az osztrák és a skót válogatottból is megkezdtük a felkészülést” – fogalmazott Michael Boris.
 
 
Az edzőtáborozás kerete: 
 
Kapusok: 
 
Lőrincz Péter (Vasas)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Gundel Takács Bence (Puskás Akadémia)
 
Védők: 
 
Pilán Márkó (Békéscsaba)
Nemes Barna (Honvéd-MFA)
Patik Márton (Ferencváros)
Gergényi Bence (Honvéd-MFA)
Rétyi Tamás (Puskás Akadémia)
Szilágyi Zoltán (Siófok)
Ivánka Patrik (DVTK)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Földi Máté (Vác)
 
Középpályások:
 
Hinora Kristóf (MTK Budapest)
Keményffy Máté (Puskás Akadémia)
Szőke Dániel (Swietelsky-Haladás)
Koncsag Martin (ETO FC Győr)
 
Támadók:
 
Bíró Ákos (Honvéd-MFA)
Bíró Dominik (Kaposvári Rákóczi) 
Kovács Dávid (Siófok)
Magyari Szilárd (Puskás Akadémia)
Herjeczki Kristóf (Honvéd-MFA)
Kamarás György (Balmazújváros)
Kerekes Krisztián (DVSC)

Legfrissebb híreink