nb1.hu

Munkában Horváth Ferenc és a Balmazújváros

Balmazújváros – Nem a felkészülési meccsekből kell kiindulni.

Nem egészen két hét múlva debütál az élvonalban a Merkantil Bank Liga legutóbbi kiírását másodikként záró Balmazújváros. A klub honlapja a felkészülés kapcsán kérdezte az együttes új vezetőedzőjét, Horváth Ferencet.

 

„Az elmúlt héten az erőnlét megszerzésére fektettük a legnagyobb hangsúlyt, ami meg is látszódott szerdán, a Békéscsaba elleni meccsünkön. Mezőkövesden már egy másik arcát mutatta a csapat, s többnyire azt kaptuk vissza, amit előtte megbeszéltünk, gyakoroltunk – utalt a múlt héten lejátszott, két győzelemmel zárt felkészülési mérkőzésre Horváth. – Ugyanakkor a mezőkövesdi is csak egy felkészülési mérkőzés volt, amiből nem szabad nagyon komoly következtetéseket levonni” – tette hozzá.

 

A felkészülés felénél a klub honlapján arról is kérdezték a vezetőedzőt, hogy minden a terveknek megfelelően halad-e.

 

„Négy hetünk van, illetve volt az első bajnokiig. Igyekszünk ezt a lehető legjobban kihasználni, s megtanulni, begyakorolni azt, amit szeretnénk majd a pályán viszontlátni” – válaszolt Horváth Ferenc, aki elmondta: várhatóan szerződtetnek új labdarúgót az NB I rajtjáig.

 

A Balmazújváros legközelebb szerdán játszik edzőmeccset, 15.30-tól az ukrán Zirka Kropyvnytskyi csapata lesz az ellenfél.

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Átigazolási hírek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC