nb1.hu

MTK-ZTE: pikáns meccs vár a hazaiak vezetőedzőjére

Lesznek hiányzói a vendégeknek.

Az MTK és a ZTE párharca nyitja a 19. fordulót az NB I-ben, cikkünkben összeszedtük a vezetőedzők meccs előtti nyilatkozatait.

Az MTK egy döntetlennel kezdte az évet a Mezőkövesd otthonában, ám a pontszerzése ellenére sem tudott elmozdulni a kieső helyről. A fővárosiaknak mindenképpen pontra/pontokra van szükségük ahhoz, hogy elmozduljanak a kieső helyről, ugyanis a Gyirmót és az Újpest kiesési rangadót vív a fordulóban, mind a két csapa egy ponttal vagy az MTK előtt.

Márton Gábor a csapat vezetőedzője így nyilatkozott a meccs előtt:

,,A helyzetkihasználásban kell fejlődnünk, mert az előző meccsen meg voltak a lehetőségeink. Visszanézve a Mezőkövesd elleni mérkőzést azt gondolom, hogy több volt benne. Nagyon hosszú időt nem töltöttem Zalaegerszegen, de emlékezetes marad az a pár hónap. Nem fogom elfelejteni, amit a csapattól és a szurkolóktól kaptam. Most az a dolgom, hogy az MTK-t győzelemre vezessem és benntartsam az élvonalban. Az érzelmes dolgok helyett most ez a legfontosabb."

A ZTE egy fokkal rosszabbul kezdte az évet, ugyanis 3-2-es vereséget szenvedett a Paks otthonában. Ennek ellenére a tabellán elfoglalt helyük sokkal kedvezőbb a zalaegerszegieknek, ugyanis 23 ponttal a hetedik helyet birtokolják, hat pontra a kieső helytől.

Waltner Róbert, a ZTE vezetőedzője, így nyilatkozott a meccs előtt:

,,Visszanézve a Paks elleni találkozónkat, sajnálhatjuk, hogy nem sikerült ponttal hazatérni, sőt, akár a győzelem is benne volta játékban. De láttuk például azt is, hogy az első paksi gólt nem előzte meg szabálytalanság… Az MTK otthonában a célunk nem változik: meg akarjuk nyerni a mérkőzést, de persze tudjuk, hogy ez nehéz feladat. Továbbra is lesznek hiányzóink, de szeretném, ha sikerülne pontot szerezni." (zaol.hu)

NB I
19. FORDULÓ

20.00: MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC