nb1.hu

MTK-Vidi: a meglepetés ereje

Jó emlékei vannak a fővárosiakról a Fehérvár rámadójának.

A szombatot az MTK és a MOL Fehérvár FC rangadója zárja az NB I-ben, izgalmakból ezen a meccsen sem lesz hiány.

A találkozó előtt így nyilatkoztak a főszereplők:

Márton Gábor (MTK):

Kenan Kodro (MOL Fehérvár FC): ,,A nyári, MTK elleni mérkőzés előtt nem tudtam, hogy mire számítsak, mert épp felépültem egy sérülésből és a találkozó előtt mindössze háromszor tudtam a csapattal edzeni. A szakmai stáb azonban megadta a bizalmat, és csereként beállva tudtam két gólt szerezni, ami természetesen nagyon szép emlék számomra. Bízom benne, hogy szombaton, idegenben meg tudjuk ismételni az augusztusi győzelmet. Mindenki tudja a csapatban, hogy meg kell szereznünk a három pontot. Úgy érzem, sikerült teljesen magunk mögött hagynunk a kisvárdai mérkőzést, a héten megpróbáltuk kijavítani a hibáinkat és már csak a szombati bajnokira koncentrálunk. Láttuk, hogy az MTK egy utolsó percben szerzett góllal győzte le az Újpestet, de nekünk a saját erősségeinkre kell fókuszálnunk. Ha ki tudjuk hozni magunkból, ami bennünk van, győzelemnek örülhetünk majd a hétvégén."

NB I
16. FORDULÓ

19.30: MTK Budapest–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC