MTK-Puskás Akadémia: Hornyák hiányérzete, Teodoru mérgelődött - reakciók

A sérültjéről is beszélt a vendégek trénere.

Forrás: mtkbudapest.hu

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Puskás Akadémia 1-0-ás győzelmet aratott az MTK otthonában.

A vezetőedzők így értékeltek a meccs után:

Teodoru Vaszilisz (MTK): ,,Ismert, hogy a keret egy része a válogatottnál volt, így többen csak a hét második felében tudtak bekapcsolódni a munkába, így nem volt zökkenőmentes a felkészülés. Az első félidőben a Puskás jól zárta le a területeket, így kevés lehetőségünk volt, igaz, a mi kapunk sem forgott túlzottan veszélyben. A félidőben rendeztük a sorokat, kicsit kezdtünk is jobban futballozni, viszont pont ebben a periódusban mi kaptuk a gólt. Utána még mentünk előre az eredmény után, így már jobban érvényesültek a Puskás kontrái, hiszen gyors játékosokkal rendelkeznek. Nem volt jó mérkőzés, inkább ikszes meccsnek éreztem, de tipikus egygólos találkozó lett belőle: nálunk kimaradt a nagy esély az első félidőben, a vendégek ellenben belőtték a kínálkozó helyzetet. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez."

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): ,,Stabilizáltuk a védelmünket, de egy kicsit hiányérzetem volt a kvalitásban, főleg a középpályán. A talaj mindkét csapatnak megnehezítette a dolgát abban, hogy kombinatív focit játsszon. Az első félidőben az ellenfél és mi is magas labdákkal próbálkoztunk, ezt is átbeszéltük a félidőben, ezért a szünet után többet kezdeményeztünk laposan, rövid játékkal. Szerencsés vagyok, hogy Komáromit még fent hagytuk a pályán és végül ő lőtte a mindent eldöntő gólt. Szerettem volna azt is, ha Puljic lő egy gólt, ehhez közel volt a kapufájánál és a második helyzeténél is, nincs szerencséje, hiányzik számára a gól. Kozák sem dolgozott rosszul, de neki is hiányzott a gól, mindkettejüknek azt kívántam a végén, hogy ez jöjjön össze. A második félidőben egy kicsi alibit éreztem a középpályásaimtól, ezt a szemükre is vetettem. Corbu érkezésével megváltozott a játékunk képe, veszélyesebbek tudtunk lenni és végül lőttünk is egy gólt. Tóth Balázs válla kiugrott, remélhetőleg nincs szakadás vagy törés."

Legfrissebb híreink